Milák Kristóf a világ idei harmadik legjobb idejével nyert 100 méter pillangón
A világ idei harmadik legjobb idejével nyert pénteken Milák Kristóf 100 méter pillangón a Duna Arénában rendezett úszó országos bajnokságon.
A világ idei harmadik legjobb idejével nyert pénteken Milák Kristóf 100 méter pillangón a Duna Arénában rendezett úszó országos bajnokságon.
Keddtől péntekig a Duna Arénában rendezik meg az úszók országos bajnokságát, ahol többen is a párizsi ötkarikás szintet szeretnék elérni, de a legnagyobb figyelem a visszatérő olimpiai bajnokokra, Milák Kristófra és Hosszú Katinkára irányul.
A Swimswan információja szerint kevesebb, mint 48 órával azután, hogy az Arizona történelmi bajnoki címet szerzett, Bob Bowman megtalálta a következő kihívást.
A világbajnok Kós Hubertet és Sárkány Zalánt is foglalkoztató Arizona State Sun Devils csapata nyerte az amerikai egyetemi úszó bajnokságot.
Edzője, Bob Bowman csaknem hazaküldte a világbajnok úszót, Kós Hubertet a 200 yardos hátúszás előfutamát követően, majd a döntőben össz-amerikai egyetemi rekordot ért el, valamint a 4×100-as gyorsváltót is behozta az első helyre.
Kós Hubert, Késely Ajna, Rasovszky Kristóf és Fábián Bettina kapta az év legjobbjainak járó elismerést a Magyar Úszó Szövetség évzáró gáláján, a Danubius Hotel Helia báltermében.
Csak az uszodai beceneve Süsü az amerikai egyetemen tanuló, közben olimpiai A-szintet teljesítő Sárkány Zalánnak.
Sárkány Zalán 14:53.19 perccel olimpiai szintet úszott szerdán 1500 méter gyorson a Győr Open elnevezésű viadalon.