A derbi megnyerésével ünnepelt a Ferencváros
![Ferencvárosi TC](https://mediabirodalom.hu/wp-content/uploads/2024/05/bajnokcsapat.webp)
A bajnok Ferencváros kétgólos győzelmet aratott ősi riválisa, a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 33. fordulójának, egyben a 2023/24-es idényének utolsó mérkőzésén.
A ferencvárosi szurkolótábor a kivonuló játékosokat élőképpel fogadta, amely a klub történetének 35. bajnoki címének állított emléket: a kirajzolódó trófeában megjelent a 35-ös szám, illetve a “bajnokcsapat” felirat is olvasható volt. Kubatov Gábor klubelnök négy nyáron távozó játékost búcsúztatott el Henry Wingo, Samy Mmaee, Muhamed Besic és Lisztes Krisztián személyében.
A mérkőzés elejétől a zöld-fehérek futballoztak fölényben, amely eleinte meddőnek bizonyult. Az Újpest többnyire a védekezésre összpontosított, ritkán maradt ereje arra, hogy támadást vezessen. A játékrész derekától egyre veszélyesebbé vált a Ferencváros, amit a gólkirály Varga Barnabás keresztlécen csattanó fejese is jelzett. Marquinhos viszont 18 méterről kilőtte a bal felső sarkot, így a hazaiak egygólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe.
A második játékrészt a népligeti drukkerek pirotechnikai bemutatója vezette fel, a játékosok dolgát pedig a szakadó eső tette nehezebbé. A folytatásban is egyértelműen a bajnokcsapat akarata érvényesült, ennek ellenére az újpesti kapusnak kevés dolga akadt, egy ízben pedig szerencséje volt, amikor Zachariassen a jobb kapufát találta el.
A meddő ferencvárosi mezőnyfölény aztán góllá érett, mert a videobíró segítségével Huszti kezezéséért megítélt büntetőt a klubtól búcsúzó Lisztes Krisztián a kapu bal oldalába lőtte. Az utolsó percekben a hazaiak még magabiztosabbá tehették volna a sikerüket, de minden lehetőséget elpuskáztak, így meg kellett elégedniük a kétgólos sikerrel ősi riválisuk ellen.
A két patinás fővárosi csapat eddig 241 alkalommal találkozott egymással az élvonalban, ebből 118 FTC és 61 újpesti győzelem mellett 62 döntetlen született. A közelmúlt viszont ennél is nagyobb ferencvárosi fölényt mutat, ugyanis sorozatban 16-szor nyerte meg a derbit az FTC, ezzel megdöntötte eddigi leghosszabb sikerszériáját, amely 1905 és 1916 között jött össze.
A megszakítás nélkül hatodszor aranyérmes zöld-fehérek kispadján így győzelemmel mutatkozott be Leandro, aki a csütörtökön a Szpartak Moszkvához igazoló Dejan Stankovicot váltotta az utolsó fordulós meccsre.
OTP Bank Liga, 33. (utolsó) forduló
Ferencvárosi TC – Újpest FC 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 18 767 néző, v.: Erdős
Gól: Marquinhos (38.), Lisztes (76., 11-esből)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Makreckis, Botka, Wingo, Ramírez – Ben Romdhane, Tóth A. (Besic, 82.) – Szevikjan (Traoré, 77.), Zachariassen (Abu Fani, 82.), Marquinhos (Lisztes, 61.) – Varga B. (Kodro, 77.)
Újpest FC: Molnár – Huszti (Kovács D., 82.), Keita, Koburi – Pauljevic, Tajti (Mucsányi, 89.), Radosevic, Tamás – Mörschel, Ambrose (Sasere, 65.), Csoboth.
A hajrában fordított a Kecskemét
Lüktető játékot láthatott a közönség, de leszámítva Horváth helyzetét, amikor egy ellenféltől kapott labdát lőtt Gyurjánba, a kapuk sokáig nem forogtak veszélyben. Sajbán remek egyéni megmozdulása után a félidő derekán előnybe kerültek a vendégek, de a játék képe ezután sem változott. Leginkább a ZTE próbálkozott kapura lövéssel, de több gól a szünetig már nem esett.
A második félidőre cserékkel frissítette csapatát Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője, ezzel a korábbiaknál kezdeményezőbbek lettek a hazaiak, gólszerzési lehetőségekben azonban ez egy ideig továbbra sem nyilvánult meg. A hazai nyomás aztán a játékrész derekára góllá érett, Nikitscher találata a 600. volt az OTP Bank Liga mostani idényében. A hajrában kissé paprikássá vált a hangulat a pályán, mindkét csapat hajtott, hogy megszerezze a győztes találatot. Mindkét oldalon akadtak is lehetőségek, végül a KTE volt az, amely a maga javára fordította a találkozót.
Kecskeméti TE – Zalaegerszegi TE FC 2-1 (0-1)
Széktói Stadion, v.: Pintér
Gól: Nikitscher (63.), Pálinkás (88.), illetve Sajbán (22.)
Kecskeméti TE: Kersák – Szűcs, Belényesi, Szabó A. (Lukács, 73.) – Májer (Katona, 46.), Nikitscher (Szendrei Á., 87.), Helmich (Zsótér, 46.), Banó-Szabó (Vágó, 75.), Zeke – Horváth K., Pálinkás.
Zalaegerszegi TE FC: Gyurján – Szendrei N., Evangelu, Safronov, Medgyes (Croizet, 39.) – Bedi, Sankovic – Kiss B. (Németh D., 72.), Sajbán (Kovács B., 72.), Mim – Mance (Gruber, 72.)
A bajnokság végeredménye
1. Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 74 pont – BL-selejtező
2. Paksi FC 33 17 7 9 51-42 58 – El-selejtező
3. Puskás Akadémia FC 33 15 10 8 60-35 55 – Kl-selejtező
4. Fehérvár FC 33 16 6 11 55-40 54 – Kl-selejtező
5. Debreceni VSC 33 14 6 13 49-48 48
6. Kecskeméti TE 33 13 6 14 45-45 45
7. Diósgyőri VTK 33 12 9 12 50-56 45
8. MTK Budapest 33 12 8 13 43-62 44
9. ZTE FC 33 12 7 14 54-60 43
10. Újpest FC 33 11 4 18 45-67 37
11. Kisvárda Master Good 33 9 4 20 40-55 31 – kiesett
12. Mezőkövesd Zsóry FC 33 5 6 22 31-63 21 – kiesett
Forrás: MLSZ / MTI