Az ügyészség visszautasítja Magyar Péter állításait
Az ügyészség dr. Magyar Péter azon – a vallomásában általa is hipotetikusnak nevezett – állítását visszautasítja, amely szerint bármelyik ügyész figyelmeztetetett volna bárkit az eljárásról.
Az ügyészség dr. Magyar Péter azon – a vallomásában általa is hipotetikusnak nevezett – állítását visszautasítja, amely szerint bármelyik ügyész figyelmeztetetett volna bárkit az eljárásról.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azzal reagált Magyar Péter mai kijelentéseire: “bosszút akar állni”, “a kormányt és annak tagjait okolja azért, mert elhagyta a felesége, és elveszítette a felesége által szerzett munkahelyeit”.
Magyar Pétert szerdán négy órán át hallgatta ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészség a Völner-Schadl ügyben.
Huszonkét évvel az 1956-os forradalom kitörése után 1978. október 22-én mondta el székfoglaló homíliáját II. János Pál pápa.
Magyar Péter, nem más mint egykori fideszes oligarcha, aki mostanra árulóvá vált és félrevezeti a magyar embereket – állítja az Új Magyar Birodalmi Mozgalom.
Talpra Magyarok Közössége néven mozgalom indítását jelentette be a március 15-i nemzeti ünnepen tartott rendezvényén Magyar Péter jogász pénteken Budapesten.
Kubatov Gábor egy interjúban „futballista feleségként” jellemezte Magyar Pétert, mert Varga Judit férje volt. Magyar a Facebook-oldalán válaszolt.
Ahogyan Gulyás Márton a Partizán műsorvezetője fogalmazott vasárnap késő este, a fél magyar internet azt az élő interjút nézte, amiben a volt igazságügy miniszter volt férje nyilatkozott a fideszes kormányzat működéséről.