Először bajnok a DVTK női kosárcsapata!
A Diósgyőr hazai pályán tíz ponttal legyőzte a Győrt kedden a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 3-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot, és megszerezte fennállása első bajnoki címét.
A Diósgyőr hazai pályán tíz ponttal legyőzte a Győrt kedden a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel 3-0-s összesítéssel megnyerte a párharcot, és megszerezte fennállása első bajnoki címét.
A még veretlen Diósgyőr 13 ponttal legyőzte a vendég Győrt a női kosárlabda NB I döntőjének első, szerdai mérkőzésén.
Az alapszakaszgyőztes DVTK 2-0-ás összesítéssel bejutott a fináléba a címvédő Sopron ellen, a Szekszárd pedig 1-1-re egyenlített a Győrrel szemben kedden a női kosárlabda NB I elődöntőjében.
A Koltai Jenő Sportközpontban a TFSE kezdett jobban, a Szekszárd azonban a harmadik negyedben fordított és az utolsó tíz percben már 12 pontos előnyben volt.
Harmadikként nagy meglepetésre a Vasas Akadémia jutott be a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjébe, miután kedden idegenben legyőzte a PEAC együttesét.
Bridget Carleton, a Győr kanadai kosárlabdázója szoros meccsekre számít a február 8. és 11. közötti, soproni olimpiai selejtezőtornán, ahol a vb-negyedik észak-amerikai együttes a házigazdákon kívül a spanyolokkal és a japánokkal küzd majd a három kijutó helyért.
A DVTK házigazdaként 73-69-re legyőzte a sérült Juhász Dorkát nélkülöző olasz Famila Schiót szerdán a női kosárlabda Euroliga csoportkörének tizedik fordulójában, ezzel újabb nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.
A DVTK hosszabbítás után két ponttal kikapott Zaragozában, míg a Győr a Bologna vendégeként maradt alul szerdán a női kosárlabda Euroliga kilencedik fordulójában.
Még több...
F1, Emilia Romagna Grand Prix,
2024.05.19. 15:00 - 17:00
MTK Budapest – NEKA, női kézilabda NB I
2024.05.19. 15:30 - 17:30
Kecskeméti TE – ZTE FC
2024.05.19. 17:15 - 19:15
MOL Tatabánya KC – B.Braun Gyöngyös, férfi kézilabda NB I
2024.05.19. 18:00 - 20:00
Ferencvárosi TC – Újpest FC
2024.05.19. 20:15 - 22:15
NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, férfi kosárlabda NB I, döntő, 3. mérkőzés
2024.05.20. 18:00 - 20:00