A DVTK ismét legyőzte a Familia Schiót
A DVTK házigazdaként 73-69-re legyőzte a sérült Juhász Dorkát nélkülöző olasz Famila Schiót szerdán a női kosárlabda Euroliga csoportkörének tizedik fordulójában, ezzel újabb nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.
A két csapat idén már harmadszor találkozott egymással, a DVTK januárban házigazdaként két, október közepén idegenben négy ponttal legyőzte az olaszokat. A miskolciak közül ezúttal Kányási Veronika, Oláh Fruzsina és Vég-Dudás Anna hiányzott.
Alig telt el négy perc, amikor az olaszok időt kértek, mert a magyar bajnoki listavezető sorozatban háromszor talált be. A folytatásban is felváltva vezettek a csapatok, majd az első negyed végén a valamivel pontosabban célzó borsodiak elléptek hat ponttal. A második felvonásban Milica Jovanovic és Monika Grigalauskyte pontjaival tartotta előnyét az egyre hatékonyabban védekező DVTK. A litván légiós az ellenfél időkérése után triplát dobott, majd Ana Tadicremeklésének, illetve Aho Nina gólpasszainak köszönhetően a tíz pontot is meghaladta a különbség.
Az olaszokat számos labdaeladásra kényszerítő Diósgyőr a nagyszünetben 13 ponttal vezetett
A harmadik negyed első felében csak kétszer talált be, de mivel mindkettő tripla volt, nem okozott nagy problémát, hogy egyre masszívabban védekezett a Schio. Hét pontra sikerült felzárkózniuk a vendégeknek, akiknek a lendülete a negyedik játékrész elején sem tört meg. A hazaiak szinte minden dobásukat kihagyták, és bár a nagyszünet előtt még 15 ponttal vezettek, a végső dudaszó előtt négy és fél perccel már csak kettő volt az előnyük.
Ekkor a remekül küzdő DVTK egy duplával és egy triplával lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, és ezt a végjátékban keveset hibázva, taktikus játékkal növelni is tudta (72-62). Az olaszok utoljára 14-13-nál vezettek.
Jovanovic 17, Tadic 15, Kaila Charles 12, Darcee Garbin tíz ponttal járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Arella Guirantes 16-ot dobott.
A nyolc győzelemmel és két vereséggel álló miskolciak január 10-én Bernáth Réka csapata, a lengyel bajnok Polski Cukier AZS UMCS Lublin otthonában folytatják nemzetközi szereplésüket. Szerdán a Lublin – Bernáth nélkül – 88-58-ra kikapott a Sepsiszentgyörgy vendégeként. A hazaiaknál Gereben Lívia 26 perc alatt hat pontot és két lepattanót szerzett, illetve három gólpasszt adott.
“Az első félidőben nagyon jól végrehajtottuk azokat a dolgokat és taktikai elemeket, amiket a mérkőzés előtt megbeszéltünk, ez ki is ütközött az eredményben, különösen a második negyedben” – nyilatkozta a meccs után Völgyi Péter vezetőedző. Hozzátette, a térfélcsere után fokozatosan felzárkózott a Schio, és bár a vezetést nem tudta átvenni, számos kellemetlen percet okozott csapatának.
“Szerencsére a kritikus helyzetekben mindig jött egy-egy pillanat, amikor a mi javunkra billent a mérleg” – vélekedett.
A szakember hangsúlyozta, nagyon büszkék az Euroligában elért 8-2-es mérlegükre és a bajnokságban szerzett kilenc győzelemre.
“Ennél rosszabb őszünk sose legyen. Nagyon remélem, hogy az előttünk álló tavasz is legalább ilyen sikeres lesz számunkra” – mondta Völgyi.
Szoros győri vereség Prágában
A Győr csoportjában Kiss Virág három pontot és öt lepattanót szerzett a török CBK Mersin színeiben, amely otthon 70-54-re kikapott a francia Villeneuve d’Ascq LM együttesétől.
A csehek október közepén 19 ponttal nyertek Győrben, és bár ezúttal szorosabban alakult a találkozó, a végén ezúttal is a prágai együttes játékosai örülhettek.
A győriektől a kanadai Bridget Carleton és az amerikai Destiny Slocum egyaránt 16 pontot szerzett.
Az egy győzelemmel és kilenc vereséggel csoportja utolsó helyén álló győri csapat január 10-én a francia Landes otthonában folytatja nemzetközi szereplését.
Női kosárlabda Euroliga
10. forduló
A csoport:
DVTK Hun-Therm – Beretta Famila Schio (olasz) 73-69 (20-16, 25-16, 17-21, 11-16)
DVTK: Charles 12, Aho N. 5, Lelik 5, Garbin 10/6, Tadic 15. Csere: Grigalauskyte 7/3, Tenyér 2, Jovanovic 17/12.
Schio: Verona 7/3, Crippa, Parks 10/6, Penna 13/9, Reisingerova 7. Csere: Bestagno, Sottana 12/6, Sivka 4, Guirantes 16.
B csoport:
ZVVZ USK Praha (cseh) – SERCO Uni Győr 75-71 (14-19, 25-12, 20-24, 16-16)
USK Praha: Oblak 9/3, Vorácková 5/3, Conde 9, Ayayi 4, Magbegor 18/6. Csere: Andelova-, Vyoralova 9/3, Hof 21.
Győr: Dubei 6/6, Carleton, 16/9 Goree 14/3, Bach-, Slocum 16/12. Csere: Hegedűs-, Ruff-Nagy 3/3, Dombai 9/3, Török 7/6.
Az Európa Kupától kettős vereséggel búcsúzott a Szekszárd
A Szekszárd kettős vereséggel búcsúzott a női kosárlabdaEurópa-kupa rájátszásának első fordulójában, mivel 12 ponttal kikapott a spanyol Spar Girona otthonában a szerdai visszavágón.
A párharc első meccsét, egy héttel ezelőtt 89-77-re nyerte meg vendégként a Girona.
Rájátszás a nyolcaddöntőért, visszavágó:
Spar Girona (spanyol) – TARR KSC Szekszárd 63-51 (18-18, 17-20, 13-8, 15-5)
A Szekszárd legeredményesebb játékosai: Monroe 15, Krnjic, Stanacev 10-10
Továbbjutott: a Girona kettős győzelemmel, 152-128-as pontaránnyal.
A magyar együttes az első három negyedben jól tartotta magát, de az utolsó felvonást tíz ponttal elveszítette, így összességében simán esett ki.
Csütörtökön játsszák:
Caledonia Gladiators (brit)-NKA Universitas Pécs 20.30 (az első mérkőzésen: 51-75)
(MTI)