Egy államtitkár “pszicho Petinek”és “poloska Petinek” nevezte Magyar Pétert
Latorcai Csaba szerint nagy a hangzavar a baloldalon, nem véletlen, hogy utat tört a “pszicho Petinek vagy máshol poloska Petinek nevezett jelenség”.
Latorcai Csaba szerint nagy a hangzavar a baloldalon, nem véletlen, hogy utat tört a “pszicho Petinek vagy máshol poloska Petinek nevezett jelenség”.
Az üzemanyag-kereskedőknek két hetük van arra, hogy a benzin és a gázolaj árát a régiós átlagra csökkentsék Magyarországon – mondta Nacsa Lőrinc.
A politikus a támadásokkal kapcsolatban azt mondta, a kegyelmi ügy is az volt, és “ez a cirkusz is az, most ez a derék ember minden nap mindent elmond rólunk”.
Tegyünk meg mindent azért, hogy 2024-ben újra a világosság erői győzzenek a sötétség erőivel szemben az önkormányzati és európai parlamenti választásokon!
A júniusi európai parlamenti és önkormányzati választási küzdelem szellemi síkon is folyik, amelyben a sötétség erői ellen küzdünk – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán a Tolna vármegyei Kalaznón.
Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét jelölik köztársasági elnöknek a kormánypártok – jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Balatonalmádiban, a Fidesz-KDNP kétnapos frakcióüléséről beszámoló sajtótájékoztatón.
A Soros György fia, Alexander Soros által vezetett Nyílt Társadalom Alapítvány újra előhúzta az antiszemita kártyát a kormány legújabb plakátkampányával kapcsolatosan.
A kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló határozati javaslat tárgyalásával folytatta munkáját a parlament.