SOSZ: ezer sportszervezet egy helyen
A sporttörvény legutóbbi módosítása más polcra emelte a Sportegyesületek Országos Szövetségét, amely a következő esztendőtől már köztestületként folytathatja munkáját.
A sporttörvény legutóbbi módosítása más polcra emelte a Sportegyesületek Országos Szövetségét, amely a következő esztendőtől már köztestületként folytathatja munkáját.
A Magyar Sport Napja alkalmából Csik Ferenc-díjat kapott Imre Géza, felesége, Kökény Beatrix, valamint Kammerer Zoltán, Bay Béla-díjat vehetett át többek között Selmeci Attila.
Már százötvenegy kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet – mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a MOB szerdai sajtótájékoztatóján, melyet száz nappal a párizsi olimpia megnyitója előtt tartottak.
Június 20. és 23. között a Ludovika Campuson versenyeznek a BMX freestyle, a breaktánc, a gördeszka és a sportmászás legjobbjai az újonnan életre hívott olimpiai selejtezőben, melynek budapesti állomása az utolsó megmérettetés lesz a párizsi olimpiai játékok előtt.
54 évet kellett várni arra, hogy ismét evezős világversenyt rendezzen Magyarország, amely története során először az olimpiai kvalifikációs versenynek is otthont adhat.
A 45. magyar körverseny május 8-án a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 170 kilométeres sík szakasszal startol, majd a szintén mezőnyhajrát ígérő Tokaj-Kazincbarcika (162 km) etap következik.
Szalma László, a paralimpiai, világ-és Európa-bajnok paraatléta, Ekler Luca edzője kapta a 2023-as az év parasport edzője elismerést. A mesteredző csütörtökön, a Magyar Parasport Napja keretében megtartott “Együtt erősebben, mint valaha” konferencián vehette át a díjat.
SporteXpert / Párizs 2024 / RSS
by Kinyó Norbert · Published 2023.12.25. · Last modified 2023.12.24.
A politikus kijelentette: a párizsi ötkarikás játékok kapcsán sem a csapat létszámára, sem az érmek számára vonatkozóan nincs elvárás.
Még több...
Las Palmas – Real Betis
2024.05.16. 19:30 - 21:30
Leeds United – Norwich City, Championship, play-offs, elődöntő
2024.05.16. 21:00 - 23:00
Almeria – FC Barcelona
2024.05.16. 21:30 - 23:30
Real Sociedad – Valencia
2024.05.16. 22:00 - 2024.05.17. 00:00
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – NHSZ-Szolnoki Olajbányász, férfi kosárlabda NB I, döntő, 2. mérkőzés
2024.05.17. 18:15 - 20:15
Mezőkövesd Zsóry – MTK Budapest
2024.05.17. 20:30 - 22:30
Fiorentina – SSC Napoli
2024.05.17. 20:45 - 22:45
Southampton – West Bromwich Albion, Championship, play-offs, elődöntő
2024.05.17. 21:00 - 23:00
Real Sociedad – Valencia
2024.05.16. 22:00 - 2024.05.17. 00:00