Harmadszor lett bronzérmes a Puskás Akadémia
A felcsúti csapat – amely a mostani szezonban egy-egy döntetlen és vereség után először tudta legyőzni a DVSC-t – sikerével, valamint a Fehérvár – Diósgyőr elleni – pontvesztésével bronzérmes lett.
A felcsúti csapat – amely a mostani szezonban egy-egy döntetlen és vereség után először tudta legyőzni a DVSC-t – sikerével, valamint a Fehérvár – Diósgyőr elleni – pontvesztésével bronzérmes lett.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójának pontos menetrendjét, melynek értelmében vasárnap 20.15-től a már bajnok Ferencváros Újpest elleni rangadója zárja az idényt.
A Debrecen egygólos meccsen nyert a vendég Fehérvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke ötlete nyomán a Fradi és a Loki is mindent megtett azért, hogy különleges legyen az idei ünnepség a két klub játékosainak és édesanyjuknak.
A már bajnok és kupadöntős Ferencváros 2-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Az MTK hátrányból fordítva, második gólját a ráadás hetedik percében szerezve 2-1-re nyert az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.
Az egy félidőn át tíz emberrel futballozó Fehérvár 2-1-re győzött szombaton a Paks vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának “ezüstrangadóján”.
Az MTK 2-1-re nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel megszerezte idei első idegenbeli győzelmét. Sikerüknek köszönhetően a kék-fehérek pontszámban utolérték a tabella negyedik helyén álló hajdúsági együttest.