Az MTK Budapest harmadszor is legyőzte a Debreceni VSC-t

MTK Budapest

Az MTK 2-1-re nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel megszerezte idei első idegenbeli győzelmét. Sikerüknek köszönhetően a kék-fehérek pontszámban utolérték a tabella negyedik helyén álló hajdúsági együttest.

Debreceni helyzetekkel indult a találkozó, mégis a vendégek szereztek vezetést bő negyedóra játék után. Innentől kezdve az MTK akarata érvényesült, a hazaiak a kapus Megyeri bravúrjainak, és a védő Lagator szép mentéseinek köszönhetően nem kerültek nehezebb helyzetbe a szünetig.

Kevesebb mint öt perccel a fordulást követően megduplázta előnyét a fővárosi alakulat, Horváth az ellenfél 16-osánál szerzett labdát, majd Bognártól kapta vissza gyönyörűen és tekert a bal alsóba. Már az 55. percben hármat cseréltek a vendéglátók, ennek pedig bő egy percen belül meg is lett az eredménye, Bárány szépített. Néhány perccel később a kapufa mentette meg az MTK-t és a folytatásban is a hajdúságiak irányítottak.

A hajrában paprikássá vált a hangulat, keményen küzdött az egyenlítésért a DVSC, de az MTK sikerrel őrizte egygólos előnyét.

OTP Bank Liga, 27. forduló

Debreceni VSC – MTK Budapest 1-2 (0-1)
Debrecen, v.: Erdős
Gól: Bárány (57.), illetve Kosznovszky (17.), Horváth A. (50.)
Debreceni VSC: Megyeri – Baranyai (Tuboly, 88.), Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Ojediran (Szécsi, 88.), Manrique (Szuhodvoszki, 55.) – Vajda (Loncar, 55.), Dzsudzsák, Domingues (Bódi, 55.) – Bárány.
MTK Budapest: Demjén – Kocsis, Kádár, Nagy Zsom. – Hej, Kata, Kosznovszky, Horváth A. (Végh B., 73.), Antonov – Bognár I. (Varju, 82.), Németh K. (Jurina, 60.)

A Fehérvár öt góllal nyert a Mezőkövesd ellen

Egyértelmű mezőnyfölényben futballozott az esélyesebb Fehérvár, a vendégek gyors ellentámadásokra rendezkedtek be, ezek pedig veszélyesebbek voltak, mint a hazai akciók. Az első fehérvári lehetőségre bő negyedórát kellett várni, Schön viszont nagy helyzetben csúnyán fölé lőtt. Az első védeni valója a túloldalon Tóthnak volt egy újabb veszélyes mezőkövesdi kontra végén, amikor Drazic lövését kellett hárítania.

Hiába voltak ígéretesebbek a sereghajtó akciói, mégis a piros-kékek szereztek vezetést Stefanelli találatával. A gól sem változtatott a játék képén, azaz a hazaiak irányítottak, a vendégek pedig labdaszerzés után próbáltak néhány húzásból az ellenfél kapujáig eljutni, helyzet viszont kevés akadt, így a szünetig maradt az 1-0 a fehérváriak javára.

A térfélcserét követően is sokkal többet birtokolta a labdát a Fehérvár, amely Tobias Christensen hajszálpontos, jobb alsó sarokba lőtt góljával eldöntötte a három pont sorsát. Hiába volt hátra még szűk félóra, inkább csak a különbség volt kérdéses, Schön lövésénél például Kovácsik és a bal kapufa együttesen mentette meg a Mezőkövesdet az újabb góltól, de Christensen 11-esénél már semmi sem segített. 

Christensen
Tobias Christensen. Fotó: Tóth Ella

Az utolsó húsz percre szétesett a vendég együttes, így a csereként beállt Karamoko és Berki még magabiztosabbá tette a fehérvári sikert.

A három kör óta veretlen hazaiak a sikerükkel megerősítették a nemzetközi kupaszereplésre jogosító harmadik helyüket, míg az egymást követő negyedik bajnokiján nyeretlen sereghajtó helyzete egyre reménytelenebb tekintve, hogy hat fordulóval a vége előtt 14 pont maradt a hátránya a bennmaradást jelentő tizedik helyen álló Újpesttel szemben.

Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 5-0 (1-0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3233 néző, v.: Antal
Gól: Stefanelli (31.), Christensen (61., 70., utóbbit 11-esből), Karamoko (75.), Berki (83.)
Fehérvár FC: Tóth B. – Fiola, Serafimov, Spandler – Bese (Pető, 71.), Sigér, Christensen (Kovács P., 77.), Csongvai, Schön (Berki, 77.) – Gradisar (Karamoko, 62.), Stefanelli (Katona M., 62.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Kovácsik – Kállai, Lukic, Pillár, Szivacski – Szilágyi (Ugrai, 77.), Cseke (Szolgai, 59.), Brtan (Karnyickij, 77.) – Vajda, Drazic (Szalai J., 77.), Molnár.

A Kisvárda megérdemelten vitt el egy pontot Miskolcról

Hazai mezőnyfölényt hozott az első félidő, melynek során valamivel veszélyesebbnek tűnt a hazai együttes. Az első 45 percben akadtak olyan időszakok, melyekben mindkét csapatnál több hiba csúszott a játékba, ennek ellenére mindkét oldalon három volt a kaput eltaláló kísérletek száma, és ezekből egy gólt is eredményezett: a több mint négyezer néző a félidő hajrájához érve hazai vezetésnek tapsolhatott, amikor Gera Dániel ért oda a kipattanó labdára és közelről, becsúszva nem hibázott.

Fordulás után a Kisvárda kezdeményezőbbé vált, igyekezett megtartani a labdát és megfontoltan támadást vezetni, miközben úgy tűnt, a Diósgyőrnek akár az egygólos siker is elegendő lenne. A félidő derekán aztán egy kissé érthetetlen szabálytalanság következtében tizenegyeshez jutott a vendégcsapat, Cipetic pedig élt a lehetőséggel és a jobb felső sarokba lőtt. A folytatásban mindkét együttes egyre több hibával futballozott, a kapuk pedig egyre kevésbé forogtak veszélyben, így a lefújásig már nem változott az állás, a felek megosztoztak a pontokon.

Diósgyőri VTK – Kisvárda Master Good 1–1 (1–0)
Miskolc, DVTK Aréna
Gól: Gera (36.), ill. Cipetics (66. – tizenegyesből)
DVTK: 
Odincov – Gera, Szatmári, Lund, Bokros – Klimovics (Vallejo, 64.), Holdampf (Feuillassier, 81.) – Jurek (Bényei, 59.), Pernambuco (Pozeg Vancas, 58.), Acolatse – Szabó L. (Kampecisz, 58.)
Kisvárda: Kovács M. – Cipetics, Lippai, Jovicsics, Körmendi – Filipovics (Návratil, a szünetben), Melnyik, Matics (Nikolov, 64.), Szpaszics (Camaj, 55.) – Ilievszki (Mesanovics, 55.), Makowski (Ötvös, 71.)

A tabella:
 1. Ferencvárosi TC             25 17   4   4    65-23  55 pont
 2. Paksi FC                    26 15   5   6    45-31  50
 3. Fehérvár FC                 27 14   4   9    48-36  46
 4. Debreceni VSC               27 11   6  10    41-34  39
 5. MTK Budapest                27 11   6  10    37-50  39
 6. Puskás Akadémia FC          26  9  10   7    38-29  37
 7. Diósgyőri VTK               26 10   6  10    41-43  36
 8. ZTE FC                      27 10   5  12    46-52  35
 9. Kecskeméti TE               26 10   4  12    37-40  34
10. Újpest FC                   27 10   4  13    36-55  34
11. Kisvárda Master Good        27  6   3  18    28-45  21
12. Mezőkövesd Zsóry FC         27  5   5  17    24-48  20
    A Ferencváros-Diósgyőr mérkőzést jövő szerdán játsszák.

Vasárnap játsszák:
Ferencvárosi TC-Paksi FC 14.45 
Kecskeméti TE-Puskás Akadémia FC 17.30

Forrás: M4 Sport / MTI

A ZTE FC négy góllal nyert Újpesten