Az MTK Budapest Marin Jurina duplájával nyert Újpesten

Marin Jurina

Az MTK hátrányból fordítva, második gólját a ráadás hetedik percében szerezve 2-1-re nyert az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

Agilisan kezdte a mérkőzést az Újpest, letámadta ellenfelét és több helyzetet is kialakított az első tíz percben. A hazaiak már a saját térfelén letámadták, ezzel nyomás alatt tartották az MTK-t, volt olyan időszak, amelyben csupán másodpercekre volt a labda a vendégeknél. 

A vezetést Csoboth Kevin szerezte meg, aki balról cselezett befelé, majd kilőtte a jobb alsó sarkot. A folytatásban kissé visszább húzódott a hazai együttes, de továbbra is veszélyes támadásokat vezetett, miközben az MTK játékában egyáltalán nem volt dinamika, átütőerő.

A szünet után aktívabbá vált a vendég együttes. Az 59. percben egy jobb oldali beadásra Németh érkezett, róla Koburi hátára, majd onnan a kapuba került a labda. A VAR-ellenőrzés után azonban a játékvezető kezezés miatt érvénytelenítette a találatot. Mégis összejött az egyenlítés, Stieber balról ívelt középre, Németh Jurinát hozta helyzetbe, aki a kapuba emelt. A hajrában mindkét csapat a győzelemért játszott, és az MTK-nak Marin Jurina fejesével össze is jött az újabb gól.

Az Újpest a mérkőzés első felében sokkal jobban futballozott ellenfelénél, a második félidő viszont kiegyenlített volt, valamivel több MTK-helyzettel.

Az Újpest harmadszor is alulmaradt az idény során az MTK-val szemben, amely szeptemberben idegenben 2-0-ra, február elején pedig otthon 3-0-ra győzött. 

OTP Bank Liga, 29. forduló

Újpest FC – MTK Budapest 1-2 (1-0)
Szusza Ferenc Stadion, 3276 néző, v.: Antal
Gól: Csoboth (20.), illetve Jurina (78., 97.)
Újpest: Banai – Huszti, Keita, Koburi – Kiss T. (Mörschel, 68.), Radosevic (Tamás K., 68.), Tajti (Mack, 78.), Ljujic, Geiger (Varga, 68.) – Ambrose, Csoboth (Sasare, 85.)
MTK Budapest: Demjén – Varjú, Kádár, Kocsis – Hej (Kovács M., 64.), Kata, Horváth A. (Jurina, 64.), Antonov (Kovács P., 78.)- Németh (Végh, 80.), Kosznovszky (Stieber, 78.), Bognár.

A Fehérvár a ZTE elleni döntetlennel a második helyre lépett

A kezdeti tapogatózást követően a Fehérvár került fölénybe, Dombó Dávidnak több nagy védés kellett ahhoz, hogy megóvja kapuját a góltól. A Zalaegerszeg leginkább Antonio Mance gyorsaságára próbált építeni, aki az első félórában egyszer került ziccerbe, azt viszont elrontotta. A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, a csapatok is visszább vettek az iramból, így nem volt meglepő, hogy a szünetig nem esett gól.

A fordulást követően a vendégek játszottak jobban, Mance keresztlécre bombázott labdájánál közel álltak a vezetés megszerzéséhez. Felpörögtek a hazaiak is, kezdeményezőbbé váltak, elsősorban Mamadou Karamoko volt elemében, aki kiharcolt egy büntetőt, amit Tobias Christensen magabiztosan értékesített. Nem adta fel a Zalaegerszeg és Olekszandr Safronov fejesével elvitt egy pontot Fehérvárról.

Bár a házigazdák nem nyertek, pontazonossággal, jobb gólkülönbséggel megelőzték a Paksot a tabellán.

Fehérvár FC – ZTE FC 1-1 (0-0)
Székesfehérvár, 3756 néző, v.: Csonka
Gól: Christensen (70., tizenegyesből), illetve Safronov (86.)
Fehérvár: Tóth B. – Bese, Fiola, Serafimov, Gergényi, Schön (Pető, 93.) – Katona M. (Gradisar, 83.), Sigér, Christensen – Karamoko, Stefanelli (Berki, 87.)
ZTE: Dombó – Szendrei, Evangelu, Safronov, Medgyes (Csóka, 71.) – Kiss B. (Németh D., 81.), Sankovic, Vogyicska (Bedi, 54.), Mim (Sajbán, 71.) – Croizet (Meshack, 81.), Mance.

Kecskeméti vereségével kiesett a Mezőkövesd

Nem indult élénk iramban a játéknap kora délutáni mérkőzése, kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, a nézők csendesen figyelték az eseményeket a napos időben. A Kecskemét játszott némileg aktívabban, ennek ellenére fél óra elteltével a Mezőkövesd jutott vezetéshez, miután Bőle jobb oldali szabadrúgására jó ütemben érkezett Szalai, és dinamikusan fejelt a kapuba. Nem sokkal később a kombinatívabban futballozó hazai együttes pontosan vitt végig egy támadást a bal oldalon, Helmich Pál remekül kapta vissza a labdát Lukácstól és futtából lőtt a kapuba.

Helmich Pál
A gólszerző Helmich Pál, a Kecskemét játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Kecskeméti TE – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadionban. Fotó: MTI/Bús Csaba

A szünet után hasonló tempójú játék folyt a pályán, sok volt a hiba a támadások felépítésében. Az 57. percben Banó-Szabó bal oldali szabadrúgása után Belényesi fejelt saját csapattársa, Vágó könyökére, onnan pattant a labda a hálóba – az elsőre megítélt gólt a VAR alapján visszavonta a játékvezető. 

A jobban játszó hazaiak azonban így is fordítottak néhány perc múlva, amikor Zeke bal oldalról laposan adta középre a labdát, a menteni igyekvő Beriasvili pedig a saját kapujába passzolt. A Kecskemét összességében meggyőzőbben futballozott, így megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Kecskeméti TE – Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-1)
Kecskemét, 2083 néző, v.: Zierkelbach
Gól: Helmich (40.), Beriasvili (64., öngól), illetve Szalai (32.)
Kecskemét: Varga B. – Szabó A. (Májer, 64.), Belényesi, Katona – Szűcs, Vágó, Helmich (Nikitscher, 59.), Leoni (Zeke, 46.) – Banó-Szabó (Meszhi, 90.), Lukács (Horváth K., 60.), Pálinkás.
Mezőkövesd: Kovácsik – Kállai (Ugrai, 73.), Beriasvili, Szivacski, Kojnok – Szolgai, Cseri (Nagy G., 64.), Cseke – Kócs-Washburn (Vajda, 73.), Szalai (Molnár, 73.), Bőle (Drazic, 64.)

A Diósgyőr nyolcgólos meccsen nyert a Debrecen ellen

A házigazda DVTK villámrajtot vett, már az első perc végén előnybe került. A Diósgyőr jóval veszélyesebben futballozott az első félidőben és könnyen eldönthette volna a három pont sorsát a szünetig, hiszen a 22. percben már két góllal vezetett, majd büntetőhöz jutott, Megyeri azonban hárította Pernambuco 11-esét. A Debrecen aztán nem sokkal a szünet előtt betalált, amivel vissza is jött a meccsbe.

A fordulást követően három perc elteltével egyenlített a hajdúsági együttes, a DVTK azonban összeszedte magát, újra átvette a játék irányítását, a 60. percben pedig ismét előnybe került, sőt, a csereként pályára lépő Gera első labdaérintéséből betalált, így visszaállt a kétgólos különbség. A hazaiak ezután hátrébb húzódtak, a Debrecen több nagy helyzetet is kidolgozott, a félidőben csereként pályára lépő Ojediran a 83. percben ismét feltámasztotta reményeket. 

A ráadással együtt a DVSC-nek bő negyedórája maradt, mindent egy lapra feltéve támadott, de a hazaiak egy ellentámadás végén az élete első NB I-es meccsén pályára lépő Fekete Vince révén eldöntötték a három pont sorsát.

Sikerével a DVTK matematikailag is bebiztosította első osztályú tagságát.

Diósgyőri VTK – Debreceni VSC 5-3 (2-1)
Miskolc, 6005 néző, v.: Bogár
Gól: Klimovics (1.), Edomwonyi (22., 60.), Gera D. (67.), Fekete V. (94.), illetve Baranyai (42.), Bárány (48.), Ojediran (83.)
DVTK: Ogyincov – Bokros, Csorbadzsijszkij, Lund, Stephen – Bényei (Gera D., 66.), Vallejo, Klimovics (Holdampf, 66.) – Pernambuco (Feuillassier, 46.), Edomwonyi (Fekete V., 77.), Pozeg Vancas (Szabó L., 86.)
DVSC: Megyeri – Baranyai, Romancsuk (Batai, 91.), Lagator, Ferenczi – Vajda (Szécsi, 69.), Manrique (Ojediran, 46.), Dzsudzsák, Loncar (Szuhodovszki, 69.), Domingues (Bódi, 86.) – Bárány.

Ismét bajnok a Ferencváros

A Ferencváros megnyerte sorozatban a hatodik, összességében pedig a 35. bajnoki címét, mivel hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a kieső helyen álló Kisvárdával a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának második szombati mérkőzésén.

Az immár 13 kör óta veretlen zöld-fehérek 15 ponttal előzik meg a második Paksot és 16-tal a harmadik Fehérvárt, így előnyük behozhatatlanná vált, mivel előbbi riválisnak négy, míg utóbbinak öt meccse van hátra.

Az FTC klubcsúcsot döntött sorozatban hatodik elsőségével, eddigi legjobbja ugyanis az öt egymást követő aranyérem volt 1909 és 1913 között.

Ferencvárosi TC
A Ferencváros csapata ünnepel a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Ferencvárosi TC – Kisvárda Master Good mérkőzés után a Groupama Arénában. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

“Az a legfontosabb, hogy megszereztük a bajnoki címet. A Ferencvárosnak zsinórban ez a hatodik, nekem pedig az első, fantasztikus érzés” – fogalmazott a klub honlapján Dejan Stankovic, aki azután tért vissza a kispadra, hogy múlt héten a kórházban ápolt fiát látogatta meg Olaszországban. 

“Kubatov Gábornak hálával tartozom. Egy kiváló ember. Az első perctől kezdve bízott bennem. Rögtön hatalmas érzelmi nyomást helyezett rám, hiszen azt mondta, partnerek vagyunk.”

A játékosként Bajnokok Ligája-győztes szakember Hajnal Tamás sportigazgatónak is köszönetet mondott, mert sokszor kemény döntéseket kellett meghozniuk, illetve a stáb tagjait is méltatta, mondván, nélkülük semmire sem ment volna.

“Amikor idejöttem, voltak nehéz pillanataink, de a spanyolországi edzőtábort követően nagyon jól szerepeltünk. Köszönöm szépen a játékosaimnak is, 26-an mind egyként küzdöttek a céljaink eléréséért. A Ferencváros mindannyiunknál nagyobb” – jelentette ki Stankovic, aki hozzátette, fontos céljuk, hogy bejussanak a MOL Magyar Kupa döntőjébe, ezért a szerdai elődöntőre fináléként tekintenek. A bajnokcsapat Balmazújvárosban a másodosztály listavezetőjével, a Nyíregyházával küzd meg.

Ferencvárosi TC – Kisvárda Master Good 0-0
Groupama Aréna, 13 749 néző, v.: Káprály
FTC: Dibusz – Makreckis, Abena, Cissé, Civic – Maiga, Stj. Loncar (Kodro, 66.) – Zachariassen (Traoré, 46.), Abu Fani, Marquinhos (Szevikjan, 88.) – Varga B. (Ben Romdhane, 88.)
Kisvárda: Kovács M. – Stefan, Lippai, Matic, Széles – Osztrovka (Ötvös, 46.), Lucas (Spasic, 70.) – Nikolov (Balogh N., 83.), Navratil (Melnyik, 70.), Camaj – Ilievski (Mesanovic, 75.)

A tabella:
 1.  Ferencvárosi TC             29 20   5   4    71-26  65 pont – már bajnok
 2.  Fehérvár FC                 29 15   5   9    51-38  50
 3.  Paksi FC                    29 15   5   9    46-39  50
 4.  Puskás Akadémia FC          29 12  10   7    49-30  46
 5.  MTK Budapest                29 12   7  10    40-52  43
 6.  Debreceni VSC               29 12   6  11    45-39  42
 7.  Diósgyőri VTK               29 11   7  11    48-49  40
 8.  Kecskeméti TE               29 11   4  14    40-44  37
 9.  ZTE FC                      29 10   6  13    49-56  36
10.  Újpest FC                   29 10   4  15    38-61  34
11.  Kisvárda Master Good        29  7   4  18    32-46  25
12.  Mezőkövesd Zsóry FC         29  5   5  19    25-54  20 – már kiesett

A 30. forduló programja

Április 26., péntek:
Zalaegerszegi TE FC-Puskás Akadémia FC 20.00

Április 27., szombat:
Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.30
Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 17.00
Debreceni VSC-Újpest FC 19.30

Április 28., vasárnap:
Kisvárda Master Good-Fehérvár FC 15.15
MTK Budapest-Ferencvárosi TC 17.45

Forrás: MTI

A Nyíregyháza nyerte a Vasas elleni másodosztályú rangadót