Orbán nem engedte a kormányhoz Lázárt

Orbán
Orbán: "Brigádautóban Lázárral"

Komoly gazdasági előrelépés 2010-hez képest, hogy Magyarországon a magyar cégek tudnak utat és vasutat építeni, semmiféle külföldi technológiára, cégre nincsen szükség – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter miközben az Orbán Viktor miniszterelnök vezette autóval elsők között vették igénybe szombaton a 83-as út Győr és Pápa között átadott 36 kilométer hosszú szakaszát.

Lázár János a tesztvezetésről beszámoló videóban egyebek között arról beszélt a kormányfőnek, hogy Magyarországon 2000 kilométernyi új utat építettek, ebből 1300 kilométer ilyen és ehhez hasonló, 700 kilométer pedig gyorsforgalmi út, ami autóút és autópálya.

Eddig Győr és Pápa között 50 perc volt az út, ezzel 25 percre csökken, a beruházás 110 milliárd forintba került – mondta a miniszter.

(MTI)

Jelzésértékű! Orbán Viktort a kínai oktatási miniszter fogadta Pekingben

sportlövő Európa-bajnokság

Csuti előtt adták át a 83-as út Győr és Pápa közötti szakaszát