Jelzésértékű! Orbán Viktort a kínai oktatási miniszter fogadta Pekingben

Orbán Viktor
Huaj Csin-peng kínai oktatási miniszter (b) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Pekingben. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Pekingbe utazott, ahol részt vesz az Övezet és út fórum harmadik csúcstalálkozóján, valamint hivatalos tárgyalásokat folytat Kínavezetőivel.

Orbán Viktor a kínai gazdasági kezdeményezés előző két csúcstalálkozóján is részt vett és felszólalt, 2017-ben illetve 2019-ben. Magyarország a jövőben is része kíván maradni a nagy távlatokat rejtő együttműködésnek – írta közleményében Havasi Bertalan sajtófőnök.

Kiemelte: Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, ráadásul 2023-ban ismét Kína lett hazánk legnagyobb külföldi közvetlen befektetője. Kínai tulajdonosi hátterű vállalkozások közel 20 ezer embernek adnak munkát Magyarországon.

 Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben kétoldalú tárgyalásokat is folytat; elsőként Li Csiang miniszterelnökkel majd Hszi Csin-ping államfővel. Programja során találkozókat bonyolít a legnagyobb kínai vállalatok és bankok vezetőivel is.

Szijjártó Péter: új világrend van kialakulóban

Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.

sportlövő Európa-bajnokság
Airport

Szijjártó Péter szerint sajnos, komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk – jegyezte meg a külügyminiszter. 

Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak. Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez – szögezte le Szijjártó Péter. 

Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az Egy övezet, egy út ezt a célt szolgálja.

“Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este”

– tudatta a külügyminiszter.

(MTI)

Szijjártó az orosz sportminiszterrel tárgyalt, miközben az Orosz Olimpiai Bizottságot kizárták a NOB-ból