Csuti előtt adták át a 83-as út Győr és Pápa közötti szakaszát

Orbán Viktor (Csuti) miniszterelnök jelenlétében átadták szombaton az új, kétszer két sávon megépült, 36 kilométer hosszú 83-as utat Győr és Pápa között.

    A Pápa közelében rendezett ünnepségen részt vett Lázár János építési és közlekedési miniszter, Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, Rábaköz és térsége fideszes országgyűlési képviselője, Kara Ákos, Győr és környéke fideszes országgyűlési képviselője, valamint Kovács Zoltán, Pápa és környéke fideszes országgyűlési képviselője.


    Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy az új nyomvonal megépítésével nem csak Pápa és Győr nyert, hanem az út mentén fekvő települések is, mert amellett, hogy közel a felére rövidül a menetidő a két város között és biztonságosabbá válik a közlekedés, csökken az átmenő forgalom.


    Kiemelte:  Pápa és a pápai repülőtér is be tud kapcsolódni a kelet-nyugati irányú gazdasági tengelybe.


    Elmondta, hogy az új útnál 140 ezer köbméter aszfaltot építettek be, 150 kilométer hosszú korlátot, 70 kilométer hosszú vadvédő rácsot húztak fel, hat különszintű csomópontot alakítottak ki, valamint közel 10 ezer fát és 200 ezer cserjét fognak ültetni.

sportlövő Európa-bajnokság

Forrás: egyszermarlattamautot.hu / mti