79 évvel ezelőtt…
1944. október 12-én Moszkvában a Faragó-delegáció tagjai aláírták az előzetes fegyverszüneti egyezményt.
Mátrai Betegh Béla 1944. október 15-én vasárnap 13 órakor olvasta volna fel Egy kis séta c. lírai hangvételű írását a Magyar Rádióban, de az adás elmaradt.
Ennek okára így emlékezett: „Röviddel egy óra előtt bementem a IV-es stúdióba és letettem a mikrofonasztalra négy lapnyi írást. Aztán a csöndes folyosón elszívtam még egy cigarettát. Egy másik stúdióból a hangszórón kihallatszott a déli szimfonikus hangverseny utolsó üteme.
Aztán egy bemondónő hangja: Három perc múlva Vasárnapi sétánk következik. És a szünetjel.
Ebben a pillanatban a félhomályos folyosón három férfi fordul be: Hlatky Endre kormánytanácsos, Zimmer Ferenc MTI főszerkesztő, Frigyesy János igazgató.
Mindhárman sötét ruhában. Gyors, kapkodó mozdulattal leülnek a hall kerek dohányzóasztala köré, kéziratot terítenek ki és összedugják fölötte a fejüket.
– Ezt kell bemondani előtte: Halló, halló, figyelem! – mondja Hlatky. – Jobb ha kétszer mondja be! – mondja Frigyesy.
– Jó, kétszer. És utána ezt is kétszer: »Rendkívüli hírt mondunk!« – mondja Zimmer – »…abból az alkalomból, hogy Magyarország fegyverszünetet kért«.
Magyarország fegyverszünetet kért! Lehet, hogy félreértettem? De az asztal felől még azt is hallom: – Utána még ezt kell bemondani, oda is írom – mondja {III-378.} Hlatky – »Felolvastuk a kormányzó úr proklamációját«. Jöjjön ide a bemondó! Ezt figyelmesen elolvasod most, fiam – mondja Hlatky Tavaszynak – és két perc múlva beolvasod. Addig menjen a szünetjel!
Az országban ezer meg ezer készülék nyitva, vasárnap van. Senki sem tudja még mi következik egy pillanat múlva
Német rádiófigyelők ülnek a készülékeknél, orosz megfigyelők, angolok, amerikaiak. A világ unottan ül a rádiónál. Nem tudja még senki mi készül egy kicsi országban, Magyarországon.
Az utolsó pillanatban, sőt sajnos az utolsó pillanat után megpróbál kilépni Hitler háborújából. 1944. október 15. déli egy óra három perc. Ilyen hát a történelem közelről. Négy férfi van együtt egy kis szobában, mély csöndben. Szinte hallom szívdobogásukat. Vagy az enyém ver ilyen dörömbölve? Olyan a csönd, mint a világ végén.
Tavaszy Sándor bemondó megköszörüli a torkát, nyel egyet, a jelzőlámpára pillant! Most!…
»Ma már minden józanul gondolkodó ember előtt kétségtelen, hogy a németek ezt a háborút elvesztették! Történelmi felelősségem tudatában meg kell hogy tegyek minden lépést, hogy a felesleges vérontást elkerüljük. Ezért közöltem a német birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk és velük szemben az ellenségeskedést beszüntetjük«…”
A háborúból való kilépés nem sikerült, néhány óra múlva nyilasok nyomultak be az épületbe
Több munkatársat letartóztattak, elhurcoltak, így Zimmer Ferencet, az MTI főszerkesztőjét, Haraszthy Elemér turnusvezetőt. Tavaszy Sándort is keresték, de ő szerencsére elmenekült.
1944. október 16-án Horthy Miklóst lemondásra kényszerítették és Szálasi Ferenc lett a miniszterelnök.
Gyarmati Fanni: Napló
1944. október 15.
“(…) éppen készen vagyok, mikor sikoltozva berohan Lola: Anya, fegyverszünet van, a kormányzó beszélt a rádióban, béke, béke! Egymásra borultunk, csak azt tudtam kérdezni: igaz-e valóban? Hatalmas zsongás kezdődött a házban, mindenki kitódult a folyosóra, ujjongás, mások csendre intettek. (…) Az utca nem sok örömöt, inkább csak kíváncsiságot mutatott. Valami durcás rosszkedv ült inkább az embereken. Persze, mert a koncot féltik, a becsületes életbe való visszakerülést, attól félnek a szerencsétlenek. Semmi emberfeletti öröm afelett, hogy megszűnik az öldöklés, a pusztítás. Nem bírtam ki, leszálltam a Pozsonyi útnál és hazamentem. A kapu zárva, de már csillag nélkül. Bent izgatott csoportok, csupa idegen. (…) Zsuzsával beszélek telefonon, Gyula keresett, hogy megint közölje a veszélyt, hogy menjünk el. Ő sincs persze otthon, és Zsuzsa mondja: lehúzott redőnyök mögül beszél, nagy a lövöldözés, a Rádiót elfoglalták, a németek lefegyverezték a magyar őrséget. Megindulok a baljós alkonyatban hazafelé. A csillagos házal eltűntek, már végre rajtunk sincs, és csillagos embert se látni, de hazaérve a házmesterné azt meséli, a csendőrségen szemben azt mondták: érvényes az egész, vissza kell tenni a csillagot, marad minden a régiben.”
