Fodor Szabolcsban maradt hiányérzet a Kontinentális Kupa miatt
Fodor Szabolcsban, az Erste Ligában listavezető Ferencváros jégkorongcsapatának vezetőedzőjében maradt némi hiányérzet a Kontinentális Kupa-szereplés miatt, de úgy véli, együttesének sikerült visszatérnie a győztes útra.
Az FTC idén harmincadik alkalommal hódította el a magyar bajnoki címet, majd ezüstérmesként zárt az Erste Ligában. Ezt követően sok új játékos érkezett, akiket a korábbi tapasztalatoknak köszönhetően sikerült beépíteni az együttesbe és megnyerték a Szuperkupát, jelenleg pedig egygólos előnyből várják az Újpest elleni visszavágót a Magyar Kupa négyes döntőbe jutásért. A tabella élén hétpontos előnyt alakítottak ki, de a Kontinentális Kupa miatt kettős érzései vannak Fodornak.
“Magabiztos második körös továbbjutás után a harmadik körben, a legjobb nyolc között novemberben Cortinában megmentettük a becsületünket két vereség után a hazaiak elleni hosszabbításos győzelemmel a zárónapon, de talán abban a minitornában egy picit több volt, annak ellenére, hogy egy rendkívül erős csoportról beszélünk, komoly európai csapatokkal kellett felvennünk a harcot”
– értékelt Fodor Szabolcs az FTC honlapján.
Hozzátette, ha az első meccsen a lengyelek ellen egy kicsit határozottabbak, akkor sikerülhetett volna bejutni a négyes döntőbe. Hazai viszonylatban egy tízmeccses győzelmi sorozat következett, ami a vezetőedző szerint a csapatok játékerejét tekintve komoly teljesítmény.
“December elején jött két vereség, itt már lehetett érezni, hogy kicsit elfáradtunk, jókor jött a válogatott szünet, de azóta az Újpest elleni Magyar Kupa-meccsel ismét sikerült visszatérni a győztes útra, újult erővel tudtunk nekivágni az év végi óriási menetelésnek”
– mondta.
Fodor elmondása szerint “kellemes teher” a nemzetközi sikeres szereplés, emiatt óriási rajtuk a teher és a ritmus is más, de “bár minden évben ilyen kihívással szembesülnénk”.
A listavezető Ferencváros csütörtökön a Gyergyói HK-t fogadja, pénteken pedig Debrecenbe látogat az Erste Liga alapszakaszában.