Verstappen győzött Imolában
Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája pedig harmadikként.
Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája pedig harmadikként.
A 29 éves Carlos Sainznak ez pályafutása harmadik futamgyőzelme, és az első Ausztráliában, ahol eddig még dobogóra sem sikerült állnia.
SporteXpert / Egyszer már láttam autót / RSS
by Kinyó Norbert · Published 2023.11.26. · Last modified 2023.11.27.
A 26 éves pilóta így ebben az idényben 22 futamból 19-et megnyert, ezzel rekordot állított fel, pályafutása során pedig ez volt az 54. sikere, amellyel harmadik az örökranglistán.
A helyi idő szerint szombaton késő este rendezett futamon Verstappen mögött az első rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez állhatott fel.
A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban.
Kéthelyes rajtbüntetést kapott George Russell, a Mercedes brit versenyzője, így a nyolcadik helyről vághat majd neki vasárnap a Forma-1-es Brazil Nagydíjnak. A 25 éves pilóta még az időmérő edzés első szakaszában feltartotta a francia...
RSS / Egyszer már láttam autót / Teszt a leke mindennek
by Média Birodalom · Published 2023.10.02. · Last modified 2023.10.30.
A Valhalla 2019-ben mutatkozott be V6-os hibrid motorral, de a javasolt hajtásláncból 2021-ben V8-as lett.
Még több...
A-HÍD Vasas Plaket – FTC-Telekom, férfi vízilabda ob I, döntő, 2. mérkőzés
2024.05.21. 18:30 - 20:00
NEKA – Alba Fehérvár KC, női kézilabda NB I
2024.05.22. 17:00 - 19:00
Békéscsabai Előre NKSE – Kisvárda Master Good SE, női kézilabda NB I
2024.05.22. 18:00 - 20:00
DVSC Schaeffler – Győri Audi ETO KC, női kézilabda NB I
2024.05.22. 18:00 - 20:00
MTK Budapest – Praktiker-Vác, női kézilabda NB I
2024.05.22. 18:00 - 20:00
Motherson Mosonmagyaróvári KC – Kozármisleny KA, női kézilabda NB I
2024.05.22. 18:00 - 20:00
Vasas SC – FTC-Rail Cargo Hungaria, női kézilabda NB I
2024.05.22. 18:00 - 20:00
Atalanta – Bayer Leverkusen, Európa Liga, döntő
2024.05.22. 21:00 - 23:00
Aviva Stadion, Lansdowne Rd, Dublin 4, Írország