Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI

A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától. Az eklektikus, mégis átgondolt és szorosan összekapcsolódó tematikák mentén haladó anyag koncepciója egyszerre jól körülhatárolható és absztrakt – pont, ahogy a semmi.

Nemrégiben a Van Harag című zaklatott hangvételű dallal, és a hozzá készült felkavaró videoklippel vezette fel új nagylemezét az Elefánt. Ez azonban valóban egy ízelítő volt a most megjelenő, tizenegy dalos albumról, amin egyszerre jelennek meg a ‘90-es évek post-punk és stoner hatásai, a mélabús, andalító dallamok és a szintetizátor minden mennyiségben. Mindez valahogy mégis olyan formában, hogy a sokféleség egy kerek egészet alkot – ebben segítségükre volt producerük, Dexter.

A most megjelenő SEMMI névválasztása sem véletlen, kapcsolatban áll ugyanis a korábbi, Minden című lemezzel, illetve vannak olyan dalpárok – például a Kösz és a Bocs vagy a Nincs harag és a Van Harag -, amelyek témájukban alkotnak egy univerzumot, sőt, kiegészítik egymást.

Nem csak zeneileg, de dalszövegek tekintetében is változatos a SEMMI, ami olyan témákat feszeget, ami mindannyiunkat foglalkoztat, magunkban sokat merengünk rajta, de valahogy mégis nehezünkre esik beszélni róla.

Kevésbe a hétköznapok, és sokkal inkább az egzisztenciális jellegű kérdésekkel foglalkozunk, annak filozófiai értelmében. Ilyen például a halál vagy a semmi – én szeretem körbejárni ezeket a témákat, és van ezzel kapcsolatban mondanivalóm is. Mi nem arról mesélünk, hogy mi történik velünk vagy körülöttünk, sokkal inkább arról, mi zajlik le a fejünkben.” – tette hozzá Szendrői.

A semmit ráadásul nem csak zeneileg és mondanivaló tekintetében boncolgatják, hanem Tihanyi Anna fotográfus segítségével vizuálisan is megjelenítik. A koncepcióról így mesél:

Az alapvető választóvonal a termékeny, vagyis a pozitív semmi, és a mindent elpusztító semmi között alakult ki. Az alapötlet a szoba volt egy térben (van is a lemezen egy ilyen című dal), ebben próbáltam meg elhelyezni a zenekart, és köréjük különböző elemeket használni. Én általában amúgy is terekben gondolkodom, itt pedig szerettünk volna egy semmihez nem kapcsolódó, “lebegő”, az ürességet ellensúlyozó teret kialakítani. Egy közös alkotói pillanatot kerestünk, ahol a csendet, a káoszban lévő nyugalmat tudjuk kifejezni.”

Ezzel tehát egy új fejezet kezdődik az Elefánt életében, aminek első állomása június 7-én lesz a Budapest Parkban, ahol bemutatják a bemutathatatlant, vagyis a SEMMI-t, amelynek dalait itt hallhatja majd a közönség először élőben.

Elefánt – SEMMI: https://open.spotify.com/album/1Rchnvg8ARhvC8IX4Rq0Dn