Világklasszisokkal erősít az FTC-Rail Cargo Hungaria

világklasszisok

Világklasszisokkal erősít a női kézilabda NB I-ben százszázalékos mérleggel harmadik Ferencváros.

A klub honlapjának vasárnapi tájékoztatása szerint Kubatov Gábor elnök a hagyományos évértékelő beszédében bejelentette, hogy nyártól az olimpiai bajnok Darja Dmitrijeva, az egyaránt világbajnok Laura Glauser és Orlane Kanor, valamint Valerija Maszlova is csatlakozik a csapathoz.

“Nemcsak hogy egyben tartjuk, hanem jelentősen meg is erősítjük a keretet a következő szezonra. Ezzel a játékosállománnyal most már egyértelműen Bajnokok Ligája-győzelemre törünk” – mondta Kubatov Gábor.

A világ egyik legjobb irányítójának tartott, orosz Darja Dmitrijeva 28 éves, előzőleg a Lada Togliattiban, a Dinamo Volvográdban, a CSZKA Moszkvában és a szlovén Krim Ljubljanában szerepelt. A válogatottal aranyérmet nyert a 2016-os riói olimpián, a 2020-as játékokon ezüstéremmel zárt. Az előző Bajnokok Ligája-idényben egyéni csúcsot jelentő 85 gólt lőtt, a jelenlegi szezonban 25 találatnál jár.

A szintén orosz Valerija Maszlova szülővárosában, Rosztovban kezdte pályafutását, majd 2020-tól két évig a montenegrói Buducsnoszt Podgoricában kézilabdázott, az előző szezont a francia Metzben töltötte, a nyáron pedig a szintén francia Brest Bretagne-hoz igazolt. A 22 éves balkezes átlövő az előző BL-idény negyeddöntős meccsein kilenc gólt lőtt összesen a Fradinak.

Laura Glauser a decemberi világbajnokságon Franciaországgal aranyérmet nyert, és a torna legjobb kapusának választották. Korábban a Metzben, 2020-tól két éven át a Győrben, majd a román CSM Bucurestiben védett, a 2021/22-es idényben a BL legjobb kapusa lett. A válogatottal olimpiai ezüstöt és Európa-bajnoki aranyat is gyűjtött. 

Honfitársa, Orlane Kanor jelenleg a Rapid Bucurestiben légióskodik, a 26 éves balátlövő 2017-ben és idén világbajnok lett, 2018-ban pedig az Európa-bajnokságon is az első helyen zárt. Az idei vb-döntőben négyszer talált be Norvégia ellen – mondta Kubatov Gábor.

Forrás: Fradi.hu / MTI

Hornyák Dóra győztes mérkőzésen tért vissza