Vas Kata Blanka ötödik Gaverében
A magyar bajnok Vas Kata Blanka ötödik helyen ért célba a cyclocross (terepkerékpár) világkupa-sorozat keddi állomásán a belgiumi Gaverében.
A karácsony utáni ötkörös viadalt mélyen saras, nagyon technikás pályán rendezték, így sok kerékpárcsere és számos elcsúszás, bukás jellemezte.
Vas Kata Blanka már az első kört a legjobb tízben zárta és szépen haladt előre, sokáig a hatodik volt. Az utolsó kört pedig már az ötödik pozícióban kezdte meg, ezt a helyezést pedig meg is tudta tartani.
Az SD Worx 22 esztendős magyar bringása október 18-án bukott edzés közben és eltörte a kulcscsontját. November 25-én tért vissza a versenyzéshez, azóta messze a mostani a legjobb eredménye.
A versenyen a holland Puck Pieterse diadalmaskodott, világ- és Európa-bajnok honfitársa, az idénybeli korábbi 11 viadalát kivétel nélkül megnyerő Fem van Empel ezúttal másodikként ért célba. A harmadik a szintén holland Ceylin del Carmen Alvarado lett.
(MTI)
Vas Kata Blanka még nem döntött, melyik szakág kerül előtérbe