Moszkva válaszolni fog, ha atomfegyvereket telepítenek Lengyelországba
Oroszország hadserege megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Oroszország hadserege megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.
A NATO történetében még soha nem adott főtitkárt közép- vagy kelet-európai tagállam, ezért itt lenne ennek az ideje, különös tekintettel arra, hogy a fő biztonsági kihívás jelenleg ebből az irányból érkezik.
A NATO védelmi szövetség, és Magyarország ellen fog állni azon javaslatoknak, amelyek támadási szövetséggé alakítanák át, miután ez súlyos eszkalációs fenyegetéssel járna.
David Pressman amerikai nagykövet “Magyarország NATO Szövetséghez való csatlakozásának 25. évfordulója alkalmából” címmel mondott beszédet csütörtökön Budapesten.
Iohannis azt mondta: a két évtizede NATO-tag Románia nevében, országa teljesítményére és saját tízéves államfői tevékenységének tapasztalataira alapozva pályázza meg a védelmi szövetség főtitkári tisztségét.
Az atlanti szövetség légiereje háromszorosan múlja felül az orosz légierőt, és konfliktus esetén rövid idő alatt légifölénybe kerülne. A NATO haditengerészetének négyszer annyi hajója és háromszor annyi tengeralattjárója van, mint Oroszországnak.
Február 15-én jelenik meg a Die Presse új angol nyelvű vitamagazinja, a European Voices, amelyet az Osztrák Külkapcsolati Tanáccsal és az ENSZ-szel közösen jelentet meg.
Még több...
CYEB-Budakalász – OTP Bank-Pick Szege, férfi kézilabda NB I
2024.05.18. 17:00 - 19:00
FTC-Rail Cargo Hungaria – Alba Fehérvár KC, női kézilabda NB I
2024.05.18. 17:00 - 19:00
Moyra-Budaörs Handball – DVSC Schaeffler, női kézilabda NB I
2024.05.18. 17:00 - 19:00
Fehérvár FC – Diósgyőri VTK
2024.05.18. 17:45 - 19:45
Paksi FC – Kisvárda Master Good
2024.05.18. 17:45 - 19:45
Puskás Akadémia – Debreceni VSC
2024.05.18. 17:45 - 19:45
Dabas KC –Carbonex-Komló, férfi kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
Győri Audi ETO KC – Vasas SC, női kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
HSA NEKA – FTC-Green Collect, férfi kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
Kisvárda Master Good SE – Dunaújvárosi Kohász KA, női kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
Kozármisley KA – Békéscsabai Előre NKSE, női kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
PLER-Budapest – Csurgói KK, férfi kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
Praktiker-Vác – Motherson Mosonmagyaróvári KC, női kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
QHB Eger – Fejér B.Á.L.-Veszprém, férfi kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
Telekom Veszprém – Balatonfüredi KSE, férfi kézilabda NB I
2024.05.18. 18:00 - 20:00
Magyarország – Olaszország, női kosárlabda 3x3-as olimpiai selejtező
2024.05.18. 20:45 - 21:35
Magyarország – Ausztria, férfi kosárlabda 3x3-as olimpiai selejtező
2024.05.18. 21:35 - 22:25
MTK Budapest – NEKA, női kézilabda NB I
2024.05.19. 15:30 - 17:30
Kecskeméti TE – ZTE FC
2024.05.19. 17:15 - 19:15
MOL Tatabánya KC – B.Braun Gyöngyös, férfi kézilabda NB I
2024.05.19. 18:00 - 20:00
Ferencvárosi TC – Újpest FC
2024.05.19. 20:15 - 22:15