Rasovszky csak nyíltvízi versenyben indul, Betlehem medencében is vízbe száll
Rasovszky Kristóf csak a nyíltvízi versenyben indul a párizsi olimpián, míg Betlehem Dávid medencében – 1500-on – is rajthoz áll majd.
A veszprémiek két kiváló úszója az M4 Sport Úti cél: Párizs 2024 című műsorában jelentette be, mely számokat vállalja az ötkarikás játékokon
A Tokióban ezüstérmes, februárban Dohában világbajnok Rasovszky Kristóf a 10 kilométeres nyíltvízi szám mellett 400, 800 és 1500 méter gyorson is rendelkezik olimpiai szintidővel, de amint azt elmondta, a medencében leginkább csak döntős szereplésben reménykedhetne, ráadásul ha esetleg rosszul szerepelne, az nem lenne jó előjel a Szajnában sorra kerülő küzdelemre, egy jobb eredmény pedig semmi különöset nem jelentene. Hozzátette, nagy céljai vannak Párizsban, nem kockáztatna a medencés szerepléssel.
Ezzel szemben Betlehem Dávid arról beszélt, hogy egy esetleges jó 1500-as szereplés extra lökést adhat neki. Ráadásul mindenképpen szeretne legalább egy számot medencében vállalni, mivel tavaly a világkupa-sorozatban a víz rossz minősége miatt nem rendezték meg a párizsi nyíltvízi versenyt, és ez szerinte akár az olimpián is előfordulhat. Hozzátette, abban Rasovszkyval egyetértenek, hogy ha “egy-két hét kórházi kezeléssel járna” a Szajnában való úszás, vállalnák a kockázatot egy jó eredmény elérése érdekében.
Betlehem Dávid és Mihályvári-Farkas Viktória is duplázott
Betlehem Dávid óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 méter gyorson