Póta Georgina nyerte a magyar rangadót Dzsiddában, majd kikapott Lupuleskutól

Póta
Póta Georgina Dzsiddában. Fotó: worldtabletennis.com

Póta Georgina öt játszmában legyőzte Madarász Dórát az egyes selejtezőjének második fordulójában, majd 18 perc alatt három szettben kapott ki a szerb Izabela Lupuleskutól.

A Dzsiddában zajló verseny kvalifikációjának első körében Póta Georgina a Puerto Ricó-i Melanie Diazt verte 3:1-re, Madarász Dóra pedig a lengyel Anna Wegrzynt, ugyancsak négy szettben és a sorsolás szeszélye folytán a két magyar – akik klubtársak a friss Európa-kupa-győztes Budaörs csapatában – a második fordulóban egymással nézett farkasszemet.

A pénteki meccset a világranglistán 93. Madarász kezdte jobban, de aztán Póta (68.) fordított, s a negyedik játszmában is előnyben volt, válogatottbeli társának azonban végül sikerült kiegyenlítenie. A döntő szettben aztán újra Póta irányított, így ő lépett a selejtező harmadik, utolsó fordulójába.

A világranglistán 68., kétszeres Európa-bajnok Póta három szettben kapott ki a szerb Izabela Lupuleskutól, mindhárom játszmát kétpontos különbséggel vesztette el 18 percig tartó összecsapáson.

A szaúdi viadalon, amely az év második GS-versenye, még Ecseki Nándor érdekelt magyar részről, férfi (a brazil Eric Joutival) és vegyes (Madarásszal) párosban. A két duó egyformán a főtáblán kezd.

Szaúdi Grand Smash

Női egyes, selejtező

2. forduló:
Póta Georgina – Madarász Dóra 3:2 (-6, 9, 8, -9, 6)

3. forduló:
Izabela Lupulesku (szerb) – Póta Georgina 3:0 (9, 9, 9)

Forrás: MOATSZ / MTI