Kuznyecov Szergej Győrben folytatja
A labdarúgó Merkantil Bank Ligában második helyen álló ETO FC Győr vezetősége szerződést bontott Antonio Munoz vezetőedzővel, akinek utódja Kuznyecov Szergej lett.
A klub honlapján szombaton megjelent hírben emlékeztetnek, hogy a spanyol tréner az előző szezon 29. fordulójában vette át a felnőtt gárda irányítását, s 30 mérkőzést játszott a csapattal.
Antonio Munoz mellett távozik a szintén spanyol Ibón Arrieta, valamint a jövőben az ETO Akadémiánál dolgozik Gyagya Attila erőnléti edzőként és Márkus Gábor videóelemzőként – közölték.
Délután aztán bejelentették, hogy a Diósgyőrtől január végén távozott Kuznyecov Szergej a csapat új vezetőedzője. A 41 éves szakember az éllovas Nyíregyháza elleni hétfői, hazai rangadón debütál majd.
Kuznyecov Szergej edzői pályafutását az orosz élvonalbeli Arszenal Tula gárdájánál kezdte, ahol asszisztensedzőként tevékenykedett. Ezután szintén másodedzőként került a Szpartak Moszkva csapatához, itt beugróként vezetőedzőként is szerepet kapott. Moszkvából két szezon után Görögországba távozott, és a Panathinaikos stábját erősítette. 2022-ben a DVTK vezetőedzője lett, és a miskolci csapatot bajnokként az NB I-be vezette az elmúlt szezonban.
A komoly ambíciókkal rendelkező szakember nagy lendülettel és bizonyítási vággyal vág bele a munkában, amiben segítségére lesz szakmai stábja is. Ebben helyet kap a 43 esztendős ukrán Dmitrii Parkhomenko pályaedzőként és a 46 éves Petar Milcanovic erőnléti edzőként. Rajtuk kívül továbbra is a vezetőedző munkáját segíti kapusedzőként Sebők Zsolt, valami asszisztensedzőként Lipták Zoltán.
A győri együttes 21 forduló után nyolc pont hátránnyal második az NB II tabelláján.
(MTI)