Hétgólos előnyben a Győri Audi ETO KC

Győr
Fotó: Terje Refsnes

A Győri Audi ETO KC 30-23-ra nyert a címvédő norvég Vipers Kristiansand otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén.

Érdekesség, hogy ez a két együttes nyerte 2017 óta valamennyi befejezett BL-sorozatot: 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben a kisalföldi, majd a koronavírus-járvány miatt törölt kiírást követően 2021-ben, 2022-ben és tavaly is a norvég együttes diadalmaskodott.

Már a 12. percben időt kért a norvégokat irányító Hlavaty Tamás, mert a vendégek – akiktől csak Yvette Broch hiányzott – remekül kezdtek és 6-3-ra elléptek. A rövid szünet sem törte meg az ETO lendületét, a 22. percben már 12-5-ös előnyben volt, és ezt a különbséget megőrizte a szünetig. Az első félidőben a győrieknek hárommal több kapura lövésük volt és hárommal kevesebbet hibáztak, mint a lassan játszó, a felállt védőfallal szemben sokat bizonytalankodó Vipers.

A második felvonás elején Katrine Lunde védéseire alapozva tartotta a különbséget a címvédő, majd a 47. percben már “csak” négy találat volt a hátránya. A norvégok átmenetileg elbizonytalanították ellenfelüket, amelyből harmadik kiállítása miatt nyolc perccel a vége előtt kivált Kari Brattset. Szinte folyamatosan emberhátrányban kellett kézilabdáznia az ETO-nak, amely ehhez is alkalmazkodott és egy újabb hármas gólsorozattal a vártnál is magabiztosabbá tette sikerét.

Ana Gros hat, Kari Brattset és Veronica Kristiansen négy-négy góllal, Silje Solberg tíz védéssel járult hozzá a győzelemhez. A hazaiaknál Lysa Tchaptchet Defo öt, Anna Vjahirjeva négy alkalommal talált be, Katrine Lunde tíz védést mutatott be.

A két csapat 12. egymás elleni tétmérkőzésén négy vereség mellett nyolcadszor nyert a Győr.

Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője

“Minden mérkőzésünket szeretnénk így kezdeni, ahogy tettük azt az első félidőben. Rendkívül kemény védekezéssel rukkoltunk ki, Silje Solberg végig támogatott bennünket a kapuból, és a támadásaink is ültek, úgyhogy elégedett vagyok az első játékrésszel. Tisztában voltunk vele, hogy a folytatásban a Vipers közelít majd, és előveszi a kvalitásait. Három-négy gólra is felzárkózott az ellenfél, de az utolsó hat-hét perc eredménye az a hétgólos előny, amire szert tettünk. Természetesen boldog vagyok, de még van dolgunk. Hazai pályán hasonlóan szeretnénk teljesíteni.”

Veronica Kristiansen: Öröm volt itt játszani, nagyszerű volt a hangulat

“Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk ezt a mérkőzést. Jól felkészültünk az ellenfélből, és azt éreztem, hogy rendkívül kemény volt a védelmünk, amit jól használtunk ki. A Vipers nagyszerű csapat, úgyhogy örülök, hogy végig ilyen fókuszáltak maradtunk a játék minden elemében.”

Hlavaty Tamás, a Vipers Kristiansand vezetőedzője

“Gratulálok a Győrnek, mert jobban teljesített. A visszavágón szeretnénk kétszer harminc percig a lehető legjobb játékunkat nyújtani, azonban erről a találkozóról nehéz mit mondanom, mert nem tudom megcáfolni Per Johansson szavait. A támadásaink nem működtek, és amikor helyzeteink adódtak, sokat hibáztunk. Az ellenfelünk kapusa nagyszerűen védett, de hiába rendeztük idővel a védelmünket, az ebből vezetett kontákkal sem tudtunk élni.”

EHF női kézilabda Bajnokok Ligája

Negyeddöntő, első mérkőzés: 

Vipers Kristiansand (norvég) – Győri Audi ETO KC 23-30 (9-15)
Vipers:
 Lunde, Börjesson (kapusok), Abbingh 3, Arcos Poveda 2, Boge Solas, Hesselberg, Höve, Knedliková 3, Naes Andersen 3, Roberts 2, Sercien-Ugolin, Schulze, Tchaptchet 5, Tomac, Vjahirjeva 4, Waade 1.
Győr: Toft, Solberg-Osthassel, Duijndam (kapusok), Blohm 1, Brattset Dale 4, Broch, de Paula, Farkas J., Fodor 1, Gros 6, Győri-Lukács 2, Haugsted, Hovden, Kristiansen 4, Nze Minko 3, Oftedal 3, Ryu 3, Szöllősi-Schatzl 3. 

Forrás: gyorietokc.hu / MTI

Egygólos hátrányban az FTC-Rail Cargo Hungaria