Lakos Regina ezüstérmet szerzett az ökölvívó Európa-bajnokságon

Lakos Regina
Lakos Regina és Bernáth Attila

A 70 kilogrammban szereplő Lakos Regina ezüstérmet nyert szombaton a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon, miután a döntőben kikapott orosz riválisától.

A magyar öklöző a negyeddöntőben kezdte meg szereplését a tornán és a montenegrói Tamara Radunovic ellen a lehető legminimálisabb különbséggel tudott győzni úgy, hogy egy pontozónál nyert, míg négynél döntetlen volt a meccs eredménye. A csütörtöki elődöntőben aztán a fehérorosz Arina Danyilcsikkel találkozott és ismét kiélezett küzdelem végén nyert segédpontozással 4-3-ra.

A két nagy csata után szombaton a súlycsoport favoritjának számító orosz Darima Szandakova várt rá.

A finálé első másodperceitől az orosz bokszoló vette át az irányítás, ő terelgette a magyar sportolót, aki igyekezett beleindítani Szandakova támadásaiba. A nyitó menetben nem diktált nagy tempót az orosz, ám többször megvillantotta klasszisát, távolról gyors kombinációkkal többször eltalálta ellenfelét, aki néhány szép feltartó ütést ugyan bevitt, de riválisa jobb volt, s ezt a pontozók is így látták.

A második menetben növelte az iramot Szandakova, a korábbinál többször ütött, méghozzá rendre jó ütemben, így nem egyszer talált. Lakos Regina bátran küzdött, igyekezett megelőzni riválisát, és ebben a szakaszban is voltak szép találatai, de egyértelműen az orosz sportoló uralta a ringet, így két menet után valamennyi pontozónál 20-18-ra vezetett.

A záró szakasz első percében Lakos bátran öklözött, több szép ütéssel talált is, de a második perctől ismét Szandakova került fölénybe, rendkívül gyors bal-jobb, vagy bal-jobb-bal kombinációival ismét többször talált és végül egyhangú pontozással, megérdemelten diadalmaskodott. Lakos ugyanakkor végig helyt állt és karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el és a második helyért járó 10 ezer dolláros pénzdíjjal “vigasztalódhat”.

Lakos Regina a magyar küldöttség első ezüstérmét, egyúttal ötödik medálját nyerte a szerb fővárosban, ahol korábban Lakotár Hanna (54 kg), Hoffmann Réka (+81 kg), Virbán Gábor (54 kg) és Kovács Richárd (63,5 kg) is a harmadik helyen végzett.

“Próbáltam magamból kiadni, amit tudok, élvezni a döntőt. Ez eddigi pályafutásom legjobb eredménye, nem csüggedhetek, de jobb lesz” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Lakos, akit korábban egy vállsérülés és egy kéztörés miatt is meg kellett műteni, így – ahogyan fogalmazott – decemberben még nem hitte volna el, hogy döntőt fog vívni a kontinensviadalon. Hozzátette, nyolc éve űzi a sportágat, a szülei most látták őt először élőben a szorítóban.

“Innentől remélem, már csak felfelé vezet az út, és bízom benne, hogy jövőre még fényesebb lesz” – jegyezte meg.

Bernáth Attila: én fogok felállni a dobogó legfelső fokára!

Az 51 kilogrammosok között döntős Bernáth Attila jó formában van és magabiztosan várja a török Samet Gümüs elleni finálét a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon.

A bokszoló a magyar szövetség közösségi oldalán elmondta, a spanyol Rafael Lozano elleni elődöntő előtt jól érezte magát az iskolázás közben, és bejött a taktikaváltás is.

“Élveztem a bunyót és tudtam, hogy nem győzhet le. Hatalmas érzés volt, amikor a meccs végén az én kezemet emelték a magasba. Remélem, vasárnap is így lesz” 

– utalt a fináléra Bernáth.

A debreceniek légsúlyú öklözője a döntőben azzal a török Samet Gümüssel csap majd össze, aki az első európai versenyen megszerezte az olimpiai kvalifikációt, de Bernáth ennek ellenére is bizakodó.

“Ő is tudja és én is tudom, hogy én vagyok a legjobb, és én fogok felállni a dobogó legfelső fokára” 

– jelentette ki magabiztosan.

(MTI)

Három magyar férfi aranyéremmel zárult a Bocskai István Ökölvívó Emlékverseny