Gulyás Michelle Londonban született és Milanóban járt óvodába

Gulyás Michelle
EGY LEENDŐ NYOMOZÓ AZ OLIMPIÁRA KÉSZÜL. Fotó: Nagy Zoltán

Magyarország képviseletében a 2021-es tokiói nyári olimpián öttusában a 12. lett, idén jobb eredményt várnak tőle. Hogy nagyon jót vagy egyenesen a legjobbat, az mindegy, minek rápakolni a vállára az esélyesség terhét. Gulyás Michelle hadnagy számára, aki nemrég végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendvédelmi szakán, az olimpiai kvóta már megvan, jöhet a párizsi ötkarikás találkozó.

Kérdezzük mindenekelőtt, hogy valóban egy vak lóval nyerte-e meg Kairóban a néhány hete rendezett öttusa-világkupát

Gulyás Michelle tiltakozik. Azt mondja, hiába írták ezt bizonyos hírportálok, a ló természetesen nem volt vak, csak az egyik szemén volt valami hályog, amitől kevésbé jól látott, ezért nehezen lehetett egyenesben tartani. Viszont kitűnően ugrott. Hozzáteszi: még az sem baj, hogy így alakult, mert ő jobban értékeli az olyan lovaglásokat, amelyek tartogatnak némi kihívást. Ha ezeket megoldja, az megerősíti őt. És most van miért megerősödnie, hiszen közeledik a párizsi olimpia.

Mondhatnánk: gyermekkora kalandosan telt, talán az artisták vándorolnak ennyit a világban. Édesapja azonban nem artista volt, hanem vezető olajipari szakember, olykor őt szólította külföldre a munkája, ilyenkor vele tartott a család is. Gulyás Michelle Londonban született, Milanóban járt óvodába (de itthon is), az általános iskolát már Szlovéniában kezdte el, végül Magyarországon fejezte be, miként a gimnáziumot is. Bár a családjában mindenki gazdasági szakember, őt mégis a humán terület érdekelte. És a sport.

Meséli: úgy lett sportoló, hogy a játszótéren figyelt fel valaki arra, hogy milyen ügyes, és biztatta az anyukáját, hogy vigye el a szertornázni. Édesanyja megfogadta a tanácsot, és az akkor ötéves kislányt elvitte a Postás SE tornaklubjába, ahol megismerkedett a tornasporttal, majd ott is ragadt hat évig. Tornázott Magyarországon és Szlovéniában is.

12 évesen aztán úgy érezte, nem igazán neki való egy pontozásos sportág, vágyott valami egyértelmű visszajelzésre. Öttusára váltott, amelyhez kitűnő alapokat adott a szertorna. Ritmusérzéket és mozgáskoordinációt a víváshoz, az úszáshoz, valamint a lovagláshoz. Kitartást az úszáshoz és a futáshoz. Koncentrált figyelmet a lövészethez. Különben pedig az öttusa egyáltalán nem azt jelenti, hogy az öttusázók valamicskét konyítanak öt sportághoz, aztán ha egyikben-másikban kijön a lépés, érkezik majd az eredmény is.

Gulyás Michelle szerint annyira sokat gyakorolnak minden számban, hogy kis többletenergiával lehetnének úszók, vívók, futók, sportlövők vagy versenylovasok is. Utóbbiak talán már csak korlátozott ideig, a lovaglás ugyanis hamarosan kikerül az öttusa számai közül, és jöhet helyette bármi, ez a sportág már sohasem lesz olyan, mint korábban volt.

Hogy miképpen fér el napi öt komoly, energiavámpír edzés mellett a tanulás? Nos, Michelle példája azt bizonyítja, hogy elfér. Sőt. Az egyetemi évek alatt még némi buli, mozi vagy színház is belefért. Az egyenruhás életet pedig azért választotta, mert tudta, hogy a katonaság és a rendőrség is kiemelten támogatja a sportolókat, ráadásul az öttusa afféle „egyenruhás” sportág, de mielőtt valaki azt gondolná, hogy az egyetemi diplomáját ingyen kapta, szögezzük le: keményen megdolgozott érte. Támogatást viszont valóban kapott.

Mert miközben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán nyomozónak tanult, egyre-másra jöttek az eredmények. Az egyetemen és a sportpályán is. Szerzett felnőtt világbajnoki ezüst- és bronz-, valamint Európa-bajnoki bronzérmeket (korábban az ifjúsági, később az U19-es világbajnokságokon aranyat, ezüstöket), és újonc olimpikonként a 2021-es tokiói nyári olimpiai játékokon öttusában 12. helyezést ért el.

Végezhetett volna előrébb is, a 12. hely csak egy durcás, nem sok együttműködést mutató lónak köszönhető. Crackyfy Z, így hívták a lovat, és Gulyás Michelle bizonyára egy életre megjegyezte a nevét. Na de majd most! Párizsban! Ne tagadjuk: vannak remények vele kapcsolatban, naná, hogy vannak: eredményein kívül kétszer lett az év öttusázója. Olyan társaságba került, amelynek tagja a sportág számos korábbi sztárja, mások mellett Balczó András, Martinek János, Balogh Gábor, Marosi Ádám…

Amúgy pedig a rengeteg edzés mellett nemrég végzett az egyetemen, ha hivatalosan nézzük akár nyomozásokban is részt vehetne, ám most az olimpiára készül, népszerűsítő előadásokkal a toborzásban segít, emellett az egyetemi sportversenyek szervezéséből is aktívan kiveszi a részét.

Már jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mester szakára, kiberbiztonsággal foglalkozik majd. Talán nem tévedünk, ha megkockáztatjuk: lesz munkája éppen elég. A sportpályákon és az egyetemi tantermekben is. És talán abban sem tévedünk, hogy mindez nem roppantja össze.

Forrás: Zsaru Magazin / Trencsényi Zoltán

Martinek: kezdésnek nem rossz, de a feladat egyre nehezebb lesz