Elmaradt a bravúr, nem juthat nyolc közé a női kézilabda-válogatott
A magyar válogatott 26-22-re kikapott a svéd csapattól a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében szombaton, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé, de olimpiai selejtezőt érő helyen még végezhet.
Mivel a nap első göteborgi mérkőzésén Montenegró hozta a kötelezőt Szenegál ellen, kétpontos előnybe került a magyar válogatottal szemben, amelyet a csoportkör utolsó fordulójában legyőzött. Egy ponttal a horvátok is megelőzték a magyar együttest. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt, így a társházigazda ellen Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese azzal a tudattal lépett pályára, hogy bravúrt jelentő pontszerzésre van szüksége ahhoz, hogy megtartsa esélyét a negyeddöntőbe jutásra, amely egyben olimpiai tornán való részvételt jelent. Az eddig hibátlan svédek számára a győzelem nyolc közé kerülést ért.
Svédországgal eddig 29 mérkőzést játszott a magyar válogatott, a mérlege 16 győzelem, négy döntetlen és kilenc vereség volt. Legutóbb tavaly novemberben az Európa-bajnokság ljubljanai középdöntőjében 30-25-re nyertek a skandinávok, míg a tokiói olimpián 26-23-as magyar siker született. Amint Linn Blohm, a Győr beállója az M4 Sportnak előzetesen elmondta: szeretnének érmet szerezni a tornán, erősségükként pedig az állóképességüket nevezte meg. A magyar válogatott kapcsán azt hangsúlyozta, hogy fiatal csapat, amelyből mindenki képes befejezni a támadásokat, így mindenkiből készülniük kell.
A magyarok 18 fős keretéből ezúttal a beálló Füzi-Tóvizi Petra, illetve a Szenegál ellen térdsérülést szenvedett kapus, Szemerey Zsófia maradt ki.
A találkozó előtt – akárcsak korábban a társházigazda svédek göteborgi mérkőzéseit megelőzően – sötétbe borult a Scandinavium egy népszerű helyi dal, a Stad i ljus erejéig, a svéd női kézilabdázásban rekordot jelentő 10 561 néző jelentős része pedig telefonjával világítva, közösen énekelt.
A hangulat és a közel telt ház nem fogta meg a magyar válogatottat, Böde-Bíró Blanka korán ziccert és hétméterest fogott, a kiegyenlített első tíz perc elteltével 5-3-ra vezetett a nemzeti csapat, a maroknyi magyar szurkolósereg biztatása pedig sokszor felülemelkedett a csarnokot sárgába borító tízezer svéd hangján. 6-3 után megtorpant kissé a támadójáték, a svédek szélről sorra voltak eredményesek, egy háromgólos sorozattal egyenlítettek.
Két kihagyott hazai hétméteres után két kimaradt magyar büntető következett, mindkét fél támadójátékában akadtak pontatlanságok, húsz perc elteltével, 8-7-es vezetésnél Golovin időt kért. A csapatkapitány Böde-Bíró a hatékony védelem támogatásával több nagy védést bemutatott, elöl pedig bátran vállalkoztak a magyar lövők, 11-8-ról azoban egy emberelőnyt is kihasználva egy gólra zárkózott a társházigazda.
A második játékrész szélen kihagyott magyar helyzetekkel indult, át is vette a vezetést a házigazda 14-12-es előnyénél időt kért a magyar kapitány, megelőzendő a Montenegró elleni mérkőzés második félidejében történtek megismétlődését.
A hatékonyabbá váló svéd védelemmel a sok mozgás ellenére sem nagyon tudott mit kezdeni a magyar válogatott, Johanna Bundsen pedig remekelt a gólvonalon, 18-13-nál öt találatra nőtt a skandinávok előnye. Ebben a periódusban többször a szerencse is a hazaiak mellett állt, ami magyar támadásnál a kapufáról kifelé, az a túloldalt befelé pattant, Albek Anna találatai tartották ötgólos távolságon a különbséget.
Ötperces svéd gólcsend alatt három gólra fel tudott zárkózni a magyar válogatott (22-19), az utolsó öt percben azonban újra öt találatra eltávolodtak a svédek, innen pedig már nem volt visszaút.
Golovin Vlagyimir együttese a középdöntő hétfői zárónapján 18 órától a horvát válogatott ellen lép pályára, a találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetíti. Győzelme esetén megszerzi a csoport harmadik pozícióját, amely a többi hatos eredményeitől függően akár a vb 9. helyét is jelentheti.
Dán diadal és továbbjutás
A dán válogatott bejutott a negyeddöntőbe, miután 32-22-re legyőzte a lengyel csapatot. A hazaiak győri balátlövője, Line Haugsted egyszer volt eredményes.
Mivel a dán együttes tavaly Eb-ezüstérmes volt, a nyolcba jutásával a vb kilencedik helyezettje is mehet olimpiai kvalifikációs tornára, ezt a magyar válogatott elérheti, ha hétfőn megveri a horvátokat, és a IV. csoport eredményei is kedvezően alakulnak.
A világbajnok (francia aranyérem esetén a második helyezett) kijut a jövő nyári párizsi olimpiára, a következő hat csapat pedig – amelynek még nincs kvótája, vagy selejtezős helye – részt vehet az áprilisi selejtezőtornák egyikén.
Mivel a rendező Franciaország, valamint Dánia ott van a nyolc között, akárcsak az Európa-bajnok jogán ötkarikás résztvevő Norvégia, a nyolcadik és kilencedik hely is már biztosan kvalifikációs tornán való részvételt ér.
Középdöntő, 2. forduló
I. csoport (Göteborg):
Svédország – Magyarország 26-22 (10-11)
Magyarország: Böde-Bíró – Győri-Lukács 2, Vámos 6, Papp, Bordás 1, Kuczora 2, Szöllősi-Schatzl 2, cserék: Klujber 3, Pásztor, Simon, Albek 5, Márton 1, Töpfner.
Montenegró – Szenegál 29-21 (18-8)
Horvátország – Kamerun 24-15 (18-6)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Svédország 8 pont, 2. (és továbbjutott) Montenegró 6, 3. Horvátország 5, 4. Magyarország 4, 5. Szenegál 1, 6. Kamerun 0
III. csoport (Herning):
Dánia – Lengyelország 32-22 (15-12)
Németország – Szerbia 31-21 (14-13)
Románia – Japán 32-28 (17-14)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Németország 8 pont, 2. (és továbbjutott) Dánia 6, 3. Románia 4 (114-119), 4. Lengyelország 4 (93-116), 5. Japán 2, 6. Szerbia 0
Pontazonosság esetén egymás elleni eredmény rangsorol.
(MTI)
A női kézilabda-válogatott hozta a kötelező győzelmet Szenegál ellen