Ferenc pápa szerint az idei betlehem a Szentföldön szenvedő gyerekekre emlékeztet

Vatikán
Fotó: Vatican News / P. Vértesalja László SJ

A Szent Péter téren felállított betlehem a Szentföldön élő testvéreinkre emlékeztet, elsősorban a gyerekekre, akik a legsúlyosabb árat fizetik a háborúért – mondta Ferenc pápa a vatikáni fenyőfát és betlehemet bemutató delegációnak tartott beszédében szombaton.

Kijelentette: miközben a jászolban az apró, szegény és védtelen gyermek Jézust csodáljuk, nem szabad megfeledkezni a Szentföldön élők tragédiájáról.

Az egyházfő szombat délelőtt a Szent Péter téren felállított fenyőt és a mellette épített betlehemet adományozó tartományok képviselőit fogadta.

A fenyőfa fényeit szombat délután kapcsolták fel. Megnyitották a tér közepén álló obeliszk mellett épített betlehemet is.

A huszonhét méter magas, ötvenhat éves fenyőfa az idén az északnyugati Piemont régióból, Macra hegyi település erdeiből érkezett: a térséget a tartomány elnöke, Alberto Cirio, Macra polgármestere, Valerio Carsetti, valamint a helyi püspök Cristiano Bodo képviselte.

A fenyőt hétezer, fehér színű alpesi csillagvirág díszíti, amelyeket erre az alkalomra termesztettek. A havazás illúzióját akarják kelteni a Szent Péter téren.

A fát vízkereszt ünnepe után újrahasznosítják.

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy kis gesztusokkal lehet a teremtett világot védelmező ökológiai fordulatot megteremteni

A fenyőfa állításának szokását a lengyel pápa, II. János Pál vezette be a Vatikánban 1982-től.

Az épületnagyságú betlehem, amely a hagyomány szerint a fenyő közelében áll, az idén a Lazio tartománybeli Rieti egyházmegye ajándéka.

A városhoz közeli Greccióban rendezték meg először Jézus születésének jelenetét 1223-ban: Assisi Szent Ferenc nevéhez kötődik, aki a Szentföldről való visszatérése után terjesztette el ezt a karácsonyi hagyományt az akkori Itáliában.

A legenda szerint Greccio egyik barlangjában idézte fel a születés jelenetét ott élő emberekkel.

A Szent Péter téri betlehemet Francesco Artese kézműves és munkatársai készítették. A barlangra emlékeztető építmény hét méter magas és százötven négyzetmétert foglal el. A Greccio környéki kegyhelyeket idézi azok középkori freskódíszítéseivel.

Forrás: MTI / Vatican News

Ferenc pápa vasárnap 1200 rászorulóval ebédelt együtt