Az U23-as világbajnokságon térhet vissza Szőke Alex
A világbajnoki ezüstérmes Szőke Alex alig három hónappal műtétjét követően elég jó formában érzi magát ahhoz, hogy az október végi U23-as birkózó-világbajnokságon szőnyegre lépjen.
Az ESMTK 23 éves kötöttfogású versenyzője az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának adott interjúban elárulta, december óta a nyakánál, az ötös és hatos csigolyák között kialakult sérvvel küszködött és júliusban esett át egy operáción, mely során az orvosok egy a sérv miatt begyulladt ideggyököt “szabadítottak fel”.
“Be volt gyulladva az ideggyök, ami nyomta az ideget, ezért nem volt erő a bal kezemben, vagyis volt, de sokkal kevesebb, mint a jobban” – mondta a 97 kilogrammos birkózó, akinek a teljesítményére komolyan kihatott a sérülés.
“Folyamatos zsibbadás, folyamatos fájdalom volt a kezemben. Ez elmúlt. Nyilván még nem vagyok százszázalékos, de már sokkal jobb a helyzet.”
Szőke Alex legutóbb májusban versenyzett, és a műtét után nem is tervezte, hogy idén még szőnyegre lép, ám annyit javult az állapota, hogy edzőivel változtattak a terveken.
“Nagyon jól haladnak a dolgaim, és úgy néz ki, hogy indulok Albániában az U23-as világbajnokságon, melyet a hónap végén rendeznek” – jegyezte meg Szőke.
A tokiói olimpián ötödik helyen végzett sportoló mindenképpen szeretne ott lenni a párizsi játékokon és ott érmet szerezni. Ugyanakkor már a válogatottságért is meg kell harcolnia, mivel az év elején Lévai Tamás felment a 97 kilósok közé és az áprilisi Európa-bajnokságért kiírt válogatón jobbnak bizonyult nála, majd a szeptemberi belgrádi vb-n is ő szerepelt.
Szőke elmondása szerint örül annak, hogy van egy komoly riválisa, de mindenképpen szeretné megnyerni a válogatót.
“Jó, ha az ember mellett van egy vetélytárs, mert nem lehet elkényelmesedni, mindig van egy húzóerő. Tokióba úgy jutottam ki, hogy Kiss Balázzsal és Szilvássy Erikkel kellett megküzdenem, most pedig majd Tomival” – jegyezte meg Szőke Alex.
A magyar birkózók a szeptemberi vb-n, ami az első olimpiai kvalifikációs viadal volt, az aranyérmes Muszukajev Iszmail (szabadfogású 65 kg) és második helyen zárt Losonczi Dávid (kötöttfogású 87 kg) révén két kvótát szereztek. Jövőre még két kvótaszerző versenyt rendeznek: áprilisban Bakuban az európai kvalifikációs tornára, májusban Isztambulban pedig világkvalifikációs viadalra kerül sor.
Forrás: M4 Sport