A Paksi FC a hosszabbításban nyert Újpesten

Paksi FC

Utolsóként a Paks jutott negyeddöntőbe a labdarúgó MOL Magyar Kupában, miután csütörtök este hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re legyőzte idegenben az Újpestet.

A vendéglátó újpestiek – az eltiltott Mészöly Géza vezetőedző nélkül – kezdték aktívabban a mérkőzést, így aztán némileg váratlan volt, hogy a bajnokságban éllovas Paks a 21. percben az első komolyabb támadásából gólt szerzett. A szünetig a hazaiaknak nem sikerült áttörniük a paksi védelmet, fordulás után viszont hamar, két perc alatt összejött nekik az egyenlítés.

A folytatásban a hármas cserével felfrissített vendégek többet birtokolták a labdát, mezőnyfölényük azonban meddő volt. A hajrában aztán egyre inkább beszorult a saját tizenhatosára az Újpest, amelynek szurkolói a ráadás perceiben izgulhattak, videobírós ellenőrzés után ugyanis tizenegyeshez jutott a Paks. Mezei büntetőjét viszont a 96. percben a jó irányba vetődő Banai kapus kivédte, ezzel hosszabbításra mentette a találkozót.

A kétszer 15 perces ráadás második felében egyszer villant a rutinos, csereként beállt Böde-Könyves duó, előbbi jól ugratta ki utóbbit, aki ugyan nem tudta pontosan átvenni a labdát, de így is megtartotta, és védője mellől laposan a hosszú sarokba lőtt 15 méterről. 

A fővárosi lila-fehérek nagy energiákat mozgósítottak az újabb egyenlítésért, de nem jártak sikerrel, így búcsúztak a kupasorozatból.

Novák Csanád triplázott Szentlőrincen

Az NB II-ben éllovas Nyíregyháza Spartacus 5-1-re győzött csütörtökön a harmadosztályú Szentlőrinc vendégeként.

A piros-kékek már a második percben vezetést szereztek a végül mesterhármast elérő Novák Csanád góljával, ám ekkor még egyenlíteni tudott a Merkantil Bank Ligából tavaly kiesett hazai csapat. Az újabb nyíregyházi gólokra azonban már nem érkezett válasz, így magabiztosan diadalmaskodott az esélyesebb együttes.

MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő

Újpest FC – Paksi FC 1-2 (0-1, 1-1, 1-1)
Gól:
 Radosevic (47.), illetve Skribek (21.), Könyves (110.)
Kiállítva: Könyves (114.)

Szentlőrinc (NB III) – Nyíregyháza Spartacus FC (NB II) 1-5 (1-3)
Gól:
 Helesh (18.), illetve Novák (2., 27., 84.), Temesvári (37.), Beke (93.)

Negyeddöntő: (április 3.)

Kisvárda Master Good – MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC – Kecskeméti TE
Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC
Vasas FC – Paksi FC

Az amatőr kupa döntőjében az Unione FC és a Mezőörs csap össze.

(MTI)

Az MLSZ három hónapos eltiltással büntette Mészöly Gézát

Tizenegyesekkel negyeddöntős a Ferencváros és a Vasas is