Mit csinált Petőfi 1848. március 16-án?
Osztovits Szabolcs, a Fazekas Mihály Gimnázium egykori magyartanára Sors, nyiss nekem tért címmel írta meg Petőfi Sándor életének „krónikáját”.
Az Osiris kiadásában két éve megjelent kötet Petőfi hétköznapjait dokumentálja amellett, hogy azokkal a személyekkel is igyekszik megismertetni az olvasót, akik valamiféle kapcsolatban álltak a költővel. A könyvből egyértelműen kiderül, hogy az „egyszerű alföldi parasztgyerek” képe, amit Petőfin kívül gyakran az utókor is igyekezett elhitetni a közönséggel, nem helytálló: apja, Petrovics István nem kocsmáros volt, hanem nagyvállalkozó, több üzlet tulajdonosa, aki később ugyan csődbe ment, de Petőfi gyerekkora anyagi biztonságban telt, az apja a legjobb iskolákba járatta.
Rossz színész
Osztovits Szabolcs egy interjúban elmondta, Petőfi elsősorban színész akart lenni, amelynek megvalósulása nem az ambíción múlott, hanem azon, hogy költő látványosan tehetségtelen volt. – Alapvetően néma szerepeket kapott. A legnagyobb szerepe a Lear királyban a bolond, vagy ahogy akkor mondták: a bohóc volt. Meg is bukott vele, ugyanis „filozofikusra” vette a szerepet, amit a közönség nem díjazott – nyilatkozta tavaly a szerző. Petőfi utoljára 1844 novemberében állt színpadra Egressy Gábor jutalomjátékán, miután megfogadta az ünnepeltnek, hogy soha többet nem tesz ilyet.
Ez azonban nem jelentette azt, hogy Petőfi mellőzte volna az alakításokat: miután első versei elnyerték többek között Vörösmarty Mihály tetszését, az irodalmi „elit” ajánlására Vahot Imre leszerződtette segédszerkesztőnek, a Pesti Divatlaphoz. És igaz ugyan, hogy Petőfi a redakcióban nem muzsikált valami fényesen, ám a lapban megjelent versei hatalmas sikert arattak. Ám ez nemcsak a szövegeknek volt köszönhető; Vahot ügyelt a költő imázsára is: olyan ruhát adott rá, amilyen Csokonai Vitéz Mihály viselt, és biztatta arra is, hogy feltűnően viselkedjen.
Mindezeket azért érdemes felidézni, mert valószínűleg hozzájárultak ahhoz, hogy Petőfi egyszemélyben vált az 1848-as forradalom megtestesítőjévé – még úgyis, hogy gyakran márciusi ifjakat szokás emlegetni. Ám arról sem szabad megfeledkeznünk – ahogy ez a könyvből is kiderül –, hogy a március 15-én történteket meglehetősen idealizált formában őrzi az emlékezet. A forradalom kirobbanása tulajdonképpen véletlenek egybeesésének volt köszönhető, Petőfiék valójában március 19-re, egy úgynevezett reformlakomára készültek, erre az alkalomra íródott 13-án a 12 pont és a Nemzeti dal is.
Csakhogy kiderült, hogy a tervezett reformlakomát a Vérmezőn nem lehetett abban az időpontban megtartani, mivel azt lefoglalták marhavásár céljára. Valószínű, hogy a március 13-i bécsi forradalom híre még nem robbantotta volna ki a forradalmat, azonban az a tény, hogy március 15-én, délelőtt 10-re az egyetemisták tüntetést szerveztek a rektori önkény ellen – tehát egy konkrét megmozdulást – a bécsi hírekkel és a március 19-i előkészületekkel együttesen már „kedvező csillagállást” jelentettek.
Petőfi Sándor március 16-án valószínűleg pihent, ám ugyanekkor Karl Hoffmann előző napi, hevenyészett Nemzeti dal fordítása után elkészült Adolf Dux, Zelffi Gusztáv és Joseph Weyl igényesebb fordítása is.
E napon Petőfi egyúttal szupersztárrá is válik: kiadója, az Emich könyvkereskedés a bolt kirakatába a költő kivilágított képét helyezi el, ami akkoriban olyasminek számított, mintha ma teleplakátoznák a várost.
Forrás: enbudapestem.hu
Talpra Magyarok Közössége néven indít mozgalmat Magyar Péter
