Virth Balázs: előrébb tartunk, mint gondoltuk

MIlák Kristóf
Milák Kristóf. Fotó: MÚSZ / Derencsényi István

Milák Kristóf edzője, Virth Balázs szerint tanítványa előrébb tart, mint azt gondolta volna.

A Duna Arénában rendezett országos bajnokság pénteki zárónapján elárulta, “az nyilvánvaló, az jól látszódott”, hogy Milák “a hosszú kihagyás alatt becsületesen dolgozott a szárazföldön”. Ez – mint folytatta – kijött a rövid távokon, melyekben a legjobbjai közelében tudott úszni, de például a fő számában, 200 méter pillangón érződött, hogy még hiányzik az állóképessége.

A Honvéd 24 éves klasszisa egy év szünet után versenyzett újra, ezt megelőzően legutóbb tavaly a Kaposváron rendezett ob-n indult. Ezúttal hat számot vállalt, 50, 100 és 200 méter gyorson, valamint 100 és 200 méter pillangón nyert, csak 50 méter pillangón lett második Szabó Szebasztián mögött.

Virth Balázs reagált arra a hírre, miszerint Milák nagy riválisai, a francia Léon Marchand és az amerikai Caeleb Dressel is rosszabb időt úsztak nála egy texasi versenyen. 

“Azt gondolom, hogy Marchand komoly terhelésből ment arra a versenyre, ráadásul tavaly ugyanezen a viadalon egy másodperccel rosszabbat úszott. Így mondhatjuk, hogy ő előrébb tart, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor, mi viszont előrébb tartunk, mint gondoltuk” – mondta az MTI-nek a kiváló edző, akinek csapatából Zombori Gábor és Kapás Boglárka is csatlakozott az olimpiai szintesekhez, míg Telegdy Ádám “előzött” a 200 méter hát hazai rangsorában és jelenleg szintén ötkarikás csapattagnak tekinthető.

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be

carspod

“Jóval jobb időket úszott, mint amit én gondoltam, hogy úszhat abból, amilyen ismereteim nekem voltak róla. De hála a jó égnek, nem fordítva történt” – nyilatkozott az M4 Sportnak Sós Csaba, aki úgy véli, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó “teljesen egyedi utat jár” és “erre nincsen recept”.

“Emiatt jósolni is nehéz. Nyilván a vágyainkat tudjuk mondani. Megtörtént az, hogy jóval előrébb tart, mint amit várni lehetett, hát persze, hogy az embernek megvan a reménye. Egy kimagasló alakjáról beszélünk a sportágnak, aki mindenféle címet véd és birtokol, és világcsúcstartó. Tehát neki nyilvánvalóan csak ez lehet a mérce. Ha ezt megcsinálja, akkor ez teljesen jó neki. Ez egy egyedi, ilyet még nem láttunk. Sok kockázatot hordozott és hordoz, de adja az ég, hogy sikerüljön” – folytatta értékelését a kapitány.

Sós Csaba a szülés után újra versenyző, háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkát illetően úgy vélekedett: “a modern sportnak ezekben a rendkívül intenzív évtizedeiben, amiket élünk, hogy valaki szülés után visszajön, teljesen egyedi dolog, már maga a próbálkozás is dicséretes”.

Szóba került a 15 éves Jackl Vivien is, aki egyéni csúcsát majdnem hat másodperccel megjavítva 4:34.96 perces, olimpiai szintet érő idővel nyert 400 méter csütörtökön.

“Három évvel ezelőtt Egerszegi Krisztina korosztályos csúcsát 400 vegyesen több mint tíz másodperccel megjavította, onnantól itthon már élénk figyelem kíséri. Tavaly serdülőként nemcsak az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon nyert, hanem  két évjárattal feljebb ifjúsági Európa-bajnok is lett, most pedig ott van a felnőttek között a 15 évével. Ez egy gyönyörű karrier, reméljük, hogy nem törik meg” – mondta a kapitány.

(MTI)

Milák Kristóf a világ idei harmadik legjobb idejével nyert 100 méter pillangón

Sporthírek