Verstappené a szuzukai pole pozíció is

Suzuka
Sergio Pérez, Lando Norris és Max Verstappen

Az idei első három hétvégéhez hasonlóan a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj szombaton rendezett időmérő edzésén is, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az élről.

A 26 éves holland pilóta az idény eddigi négy állomásán kivétel nélkül pole pozícióban volt, pályafutása során pedig ez már a 36. rajtelsősége. Az előző szezon utolsó viadalát is beleszámítva Max Verstappen egymás után ötödször rajtolhat az első helyről, ilyen sorozata korábban egyszer, a tavalyi monacói és brit futam közötti időszakban volt.

Verstappen mellől csapattársa, a mexikói Sergio Pérez startolhat majd Szuzukában, míg a harmadik rajtkockából Lando Norris, a McLaren brit versenyzője vághat neki a futamnak. 

A 23. születésnapját éppen szombaton ünneplő Oscar Piastri a hatodik startpozíciót szerezte meg az időmérőn.

Az 53 körös Japán Nagydíj vasárnap – magyar idő szerint – 7 órakor rajtol

A teljes rajtsorrend:
    
    1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
    2. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
    3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
    4. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    5. sor:
George Russell (brit, McLaren)
Cunoda Juki (japán, RB)
    6. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
    7. sor:
Valtteri Bottas (finn, Sauber)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
    8. sor:
Esteban Ocon (francia, Alpine)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
    9. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
    10. sor:
Logan Sargeant (amerikai, Williams)
Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

(MTI)