Utolsó pillanatban egyenlítve jutott ki az Európa-bajnokságra a magyar labdarúgó-válogatott
A magyar labdarúgó-válogatott kijutott a jövő évi, németországi Európa-bajnokságra, mivel Bulgária vendégeként 2-2-es döntetlent játszott csütörtökön a zárt kapus szófiai selejtezőmérkőzésen.
Miközben harminc perccel a mérkőzés kezdete előtt a csapatok a pályán melegítettek, a létesítményen kívül a rendőrség vízágyúval oszlatta a tüntető bolgár szurkolókat, a hangszórókból üvöltő zenét pedig helyenként a beszűrődő sziréna hangja nyomta el az üres Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban.
A találkozót övező újabb kínos közjáték ellenére – a meccs szófiai helyszíne többszöri változtatás után csak kedden vált biztossá – a labda a tervek szerint útjára indult. Az első pillanattól az érződött, hogy a magyar csapat ezen a meccsen minél hamarabb végleg le akarja zárni a továbbjutás kérdését.
Marco Rossi tanítványai ennek megfelelően mélyen letámadtak, a bolgárok pedig nem is tudtak értékelhető támadást vezetni az első húsz percben. Ezzel szemben egy percet sem kellett várni az első magyar lövésre, de Szoboszlai célt tévesztett, ahogy nem sokkal később Styles és Ádám is nagyobb helyzetben. Az első kihagyott lehetőségek ellenére alig tíz percet kellett várni a vezető gólra, melyet Ádám fejelt a kapu torkából.
10. perc: Szoboszlai jobb oldali szabadrúgása után Ádám Martin a bolgár hálóőrt és a védőjét megelőzve 3 méterről a kapu bal oldalába fejelt (0-1).
A bolgárok húsz perc után jutottak el a 33. születésnapját ünneplő Dibusz kapujáig, de akkor sem önerőből, mert Nagy Ádám adta el a labdát saját térfelén, viszont Szalai Attila javította társa hibáját. Az első gyors és hatékony bolgár akciónál viszont már senki nem tudott segíteni, így váratlanul egyenlítettek a hazaiak, akik ettől fel is bátorodtak, azaz a meccs képe is kiegyenlítetté vált.
24. perc: Deszpodov viharzott el a jobb oldalon, középre gurított, majd az érkező Szpasz Delev megigazította a labdát, aztán 14 méterről a bal felső sarokba lőtt (1-1).
Az újabb fordulatot Antov kiállítása jelentette, sőt, majdnem kettős emberhátrányba kerültek a bolgárok, de a videobíró Grujevet megmentette a piros laptól. Innentől fölényben futballoztak a magyarok, gólt azonban a szünetig már nem szereztek.
Térfélcserét követően emberelőnyét kihasználva nagy mezőnyfölényben futballozott a nemzeti együttes, ellenfele a félpályát sem lépte át. Szoboszlainak voltak ígéretes kísérletei, az elsőt a bolgár kapus védte, másodjára 17 méteres szabadrúgásból centiket tévedett, míg harmadszor blokkolták a lövését.
Kerkez Milos kiállításával ugyan a létszám kiegyenlítődött, és bár a magyarok támadásban maradtak, a bolgárok kiszabadultak a szorításból, immár képesek voltak megtartani a labdát.
A meccsen elsősorban a végig nagy kedvvel futballozó Szoboszlai villanásai eredményeztek gólhelyzetet, egy pontos beadása után Nego nem találta el jól labdát, majd a Liverpool sztárja csavart a bal felső sarok fölé. A hazaiak váratlanul büntetőhöz és azt értékesítve vezetéshez jutottak.
78-79. perc: Kiril Deszpodov két magyar játékost is kicselezett, majd a büntetőterületen belül Szalai szabálytalankodott vele szemben. A 11-est a sértett a bal felső sarokba rúgta (2-1).
A magyarok hiába rohamoztak a hátralévő bő tíz percben, elsősorban csak Szoboszlai szabadrúgásai okoztak izgalmat, de semmi nem akart összejönni.
A hosszabbítás hetedik percében az utolsó esélyt megragadva a magyar csapatkapitány előre ívelését Petkov a saját kapujába csúsztatta, ezzel kijuttatta a magyarokat az Eb-re.
97. perc: Szoboszlai előre ívelt szabadrúgását Petkov a kapusát megelőzve a bal felső sarokba fejelt (2-2).
A lefújás után a válogatott a kezdőkörben ünnepelt egyenpolót viselve, majd a tiszteletjegyes szurkolókkal elénekelte a Himnuszt.
Szoboszlai: annak örülök, hogy kint vagyunk az Eb-n
Szoboszlai Dominik csapatkapitány szerint jobb, ha a bolgárok elleni selejtező-mérkőzésről nem beszél, annak ugyanakkor örül, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a Szófiában elért 2-2-es döntetlennel csütörtökön kijutott a jövő nyári, németországi tornára.
“Ahogy megkaptam a labdát a hajrában, egyből a négy évvel ezelőtti, Izland elleni meccs jutott eszembe. Nagyrészt majdnem ugyanúgy csináltam, csak az akció vége nem ugyanaz lett” – emlékezett vissza az M4 Sport kamerája előtt a legutóbbi Eb-kijutásra Szoboszlai, aki ezúttal nem tudott betalálni.
A csapatkapitány hozzátette: ha őszintén kéne beszélnie erről a mérkőzésről, nem biztos, hogy jól jönne ki belőle, így inkább csak örül annak, hogy egyenes ágon kijutottak a kontinenstornára.
“Attól függetlenül sem csak egy pontot akartunk szerezni, hogy az elég volt. Büszke vagyok a csapatra, hogy végig küzdött, de magunknak tettük nehézzé ezt a meccset” – mondta Szoboszlai Dominik, kiemelve, hogy az utolsó meccs eredményétől függetlenül kivívták a részvételi jogot.
Remélem, legalább mindenki izgult. Büszke vagyok a srácokra, akikben mindig 120 százalékig bízom” – zárta a Liverpool idegenlégiósa.
Ádám Martin úgy fogalmazott, a meccs elején nagyon fontos volt a gól, amely egy Szoboszlai Dominikkal megbeszélt figura eredményeként született.
“A végén izgulnunk kellett, mert elég fordulatos volt a meccs. A kiállítás után fordult a kocka, előtte nem volt problémánk, uraltuk a játékot, de rúgnunk kellett volna még egy gólt”
– nyilatkozta.
A dél-koreai Ulszan Hyundai csatára szerint a szófiai találkozó – amelyen nem lehettek nézők – elejének rideg edzőmeccs jellege volt, de aztán belerázódtak és alkalmazkodtak a körülményekhez. Ádám leszögezte, az évek óta végzett munka megtérült, nem maradt elismerés nélkül, és ezúttal mellettük állt a szerencse is.
“Nagyon örülök, hogy itt vagyok és tagja lehetek ennek a csapatnak”
– közölte.
Végül úgy fogalmazott, most alaposan megünneplik a kijutást, de péntektől már készülnek a vasárnapi, Montenegró elleni találkozóra, mert a válogatottban nincs olyan, hogy nem fontos meccs.
“Igazi őrült meccs volt, egy dráma, amiből szerencsére mi jöttünk ki jobban. A karrierem során nagyon ritkán léptem pályára a születésnapomon, de amikor így volt, akkor sosem kaptunk ki. Azt gondoltam, ez egy olyan jel, ami arra utal, hogy ma összejön a kijutás. Kicsit megnehezítettük a dolgunkat, nem kezeltük helyesen a mérkőzést, feszültek voltunk, de meg akartuk szerezni ezt a pontot”
– értékelt az M4 Sport kamerái előtt Dibusz Dénes, a 33 esztendős FTC-kapus.
A magyarok vasárnap 15 órától éppen a montenegrói válogatottat fogadják a Puskás Arénában a selejtezőcsoport utolsó fordulójában.
Eb-selejtezők, G csoport, 9. forduló
Bulgária – Magyarország 2-2 (1-1)
Szófia, Vaszil Levszki Nemzeti Stadion, zárt kapus, v.: Daniel Stefanski (lengyel)
Gól: Delev (24.), Deszpodov (79., 11-esből), illetve Ádám (10.), Petkov (97., öngól)
Kiállítás: Antov (37.), illetve Kerkez (57.)
Bulgária: Naumov – Popov, Petkov, Antov, Nedjalkov – Krasztev, Csocsev (Atanaszov, 43.), Grujev – Deszpodov (Ruszev, 83.), Mincsev (Kolev, 72.), Delev (Ivanov, 83.)
Magyarország: Dibusz – Botka (Kalmár, 82.), Lang, Szalai A. – Nego (Gazdag, 82.), Nagy Á., Styles, Kerkez – Csoboth (Nagy Zs., 59.), Szoboszlai – Ádám (Németh A., 74.)
Az Eb csoportsorsolását december 2-án tartják Hamburgban.
(MTI)