Siker volt a Játékszín és a Sonkamester etyeki majálisa

Több mint ezer vendéget vonzott a Játékszín és az etyeki Sonkamester első közös majálisa, amelyet a kultúra, a bor és gasztronómia jegyében rendeztek. A délutántól késő estig tartó programokat fesztelen hangulatban, jó ételeket és italokat kóstolva élvezhette a közönség.

– A társulat eddigi életében egyedülálló vállalkozásunk volt a „Játékszín a Sonkamesternél” majális. Természetesen máskor is szerepeltek már vidéken előadásaink, de most először szerveztünk ennyire gazdag, egy egész napot felölelő színházi előadás-sorozatot, amelyen a pódiumbeszélgetésektől kezdve a koncerteken át egészen az esti nagyszínpadi Menopauza-előadásig számos színházi műfajjal és megannyi művészünkkel találkozhattak az idelátogatók – mondta Bank Tamás, a színház igazgatója.

Hozzátette: nem véletlenül esett a választásuk épp Etyekre, hiszen Árpás László, az egyedi kézműves termékeiről híres sonkamester maga is nagy színházrajongó, s több szállal kötődik a Játékszínhez, együttműködésük révén pedig e napon még közelebb hozták egymáshoz a két művészeti ágat, a gasztronómiát és a színházat.

A május 4-én, szombaton megrendezett Etyeki Majálison a nagyszínpadon Bereczki Zoltán akusztik koncertjét, Falusi Mariann-koncertjét, színházi egyvelegeket, Hajdu Steve stand-upját láthatták és hallhatták a nézők a házigazda, Csonka András kalauzolásával. A kisszínpadon Szabados Ági beszélgetett a teátrum művészeivel: Eszenyi Enikő, Hernádi Judit, Janza Kata, Nagy Sándor, Zsurzs Kati, Hirtling István, Kerekes József, Kolovratnik Krisztián, Kárpáti Rebeka, Nyári Dia és Varga Ádám volt a vendég.

Este pedig hatalmas sikerrel mutatták be a Játékszín ikonikus, immár több, mint háromszáz előadást megélt Menopauza-musicaljét, Hernádi Judittal, Náray Erikával, Szulák Andreával és Tóth Enikővel a főszerepben.

Fotókredit: Juhász G. Tamás