Tizenhárom ponttal nyert idegenben a Sopron Basket

Monroe
Jacinta Monroe 10 pontja mellett leszedett 9 lepattanót. Fotó: FIBA.basketball

A Sopron 79-66-ra győzött az olasz GEAS otthonában a női kosárlabda Európa Kupa rájátszásának első fordulójában, a 16 közé jutásról döntő párharc első mérkőzésén.

Az olaszok csoportmásodikként jutottak tovább a rájátszásba, míg a soproniak csoportelsőként biztosították helyüket a legjobb 32 között.

Technikai okok miatt 15 perces késéssel kezdődött az összecsapás – írta a wbasket.hu. Anna Makurat jegyezte az első találatot, erre azonban Jelena Brooks nyolc pontja érkezett válaszul. Gyorsan lépéselőnybe kerültek a mieink. Ezt követően ugyan felzárkóztak az olaszok, de 10-8-nál Böröndy Vivien, majd 13-11-nél Zala Friskovec értékesített triplát. 

Az első szakasz hajrájában viszont nem tudott felelni az olasz rohamokra a Sopron. A negyed utolsó két és fél percében nem talált be a magyar csapat. Ez idő alatt egyenlítettek a hazaiak, majd az utolsó másodpercekben egy hárompontossal a vezetést is megszerezték. 10 perc után 19-16-ra ment a GEAS. A második negyed első találatát is a hazaiak jegyezték, de ezt követően Zala Frskovec és Step Reid tripláival gyorsan visszavették a kezdeményezést a mieink.

Olasz időkérés után a folytatásban fej-fej mellett haladtak a csapatok, de jellemzően a Sopron járt előrébb

carspod

Böröndy Vivi, Krivecevic Tijana és Jelena Brooks felelt a pontokért ebben az időszakban. Brooks az első 20 percben 10 pontot szerzett és ezzel a magyar csapat legeredményesebbje volt a nagyszünetben.

A félidő hajrájában pedig ismét érkezett Step Reid és Zala Friskovec duója. A Sopron egészen 37-30-ra ellépett. A játékrész hajrája a hazaiaknak sikerült jobban, de a nagyszünetre így is megmaradt két pont az előnyből. A harmadik negyed hozta a döntő fordulatot. Böröndy Vivi triplája vezette fel a játékrészt, majd Krivacevic Tijana és Zala Friskovec lépett. A visszatérő Papp Dia 2+1-es helyzete után 50-40-nél már elérte a 10 egységet a soproni előny.

Védekezésben agresszívabban lépett fel, támadásban pedig kifejezetten jó ritmust kapott el a magyar csapat és így stabilan tartotta a kétszámjegyű differenciát. A harmadik negyedben ráadásul még erre is reátettek egy lapáttal a mieink. Egészen pontosan 9-0-val zárta ezt a szakaszt a Sopron és ezzel 63-46-ra szakadt el.

Nem lehet elég alkalommal hangsúlyozni, hogy minden pontnak lehet jelentősége egy oda-visszavágós kuparendszerű párharcban. A negyedik negyed ilyen szemmel igazi hullámvasút volt. Jacinta Monroe és Zala Friskovec találataival előbb ellépett 22 egységgel a magyar együttes. Kifejezetten kedvező pozícióba kerülve ezzel. 

A GEAS azonban a hajrában megmutatta, hogy miért tartottunk tőlük előzetesen. Több extra találtuk született kiszorított helyzetekből és így az utolsó perchez közelítve megfelezték a hátrányukat. 76-66 után végül Zala Friskovec duplája és Step Reid büntetője alakította ki a 79-66-os végeredményt. 

Gáspár Dávid, a Sopron Basket vezetőedzője

„Értékes győzelmet arattunk egy nagyon veszélyes csapat otthonában, melyet a negyedik negyedben újfent igazoltak. Kiszorított helyzetből is sok jó dobójuk van, sikerült is csökkenteniük a különbséget. Nem szeretnék azonban elégedetlen lenni, mert ez egy nehéz pálya. A párharcnak nincs vége, ez a győzelem nem fog bealtatni minket. Gratulálok a csapatnak! Gőzerővel készülünk a hazai visszavágóra!”

Zala Friskovec 25 ponttal és 6 gólpasszal zárt

„Az első félidőben a védekezésünk nem működött megfelelően, túl sok könnyű kosarat engedélyeztünk ellenfelünknek. A szünet után megmutattuk a tudásunkat. Támadásban kicsit türelmesebben kosárlabdáztunk, védekezésben pedig sokkal agresszívabbá váltunk. Örülünk a győzelemnek, de a párharcnak még nincs vége!”

Szerdán a Szekszárd hazai pályán 92-77-re kikapott a Győrtől

A második számú európai sorozatban a csoportkör 12 négyeséből az első kettő, illetve a négy legjobb csoportharmadik jutott a rájátszásba, melyben az Euroligából kiesett négy csoportutolsó – köztük a Diósgyőr és a SERCO UNI Győr – csatlakozott a mezőnyhöz. A kiemelésről döntő erősorrendben a Győr a harmadik, az NKA Universitas Pécs a 29., a TARR KSC Szekszárd pedig a 30. lett.

A színmagyar csata az első három negyedben szoros volt, a vendégek a záró játékrészben léptek el.

A Pécsnek az Euroligából átkerült görög Olimpiakosz volt az ellenfele, és csak egy negyedig volt komoly az ütközet, utána a magyar együttes hengerelt, különösen a nagyszünet után.

A párharcok visszavágóit egy hét múlva rendezik. 

A Diósgyőr csak jövő héten kezd az izraeli Elitzur Ramlával – a válogatott Határ Bernadett új csapatával -, amely biztonsági okokból lemondott pályaválasztói jogáról, így mindkét meccsre a DVTK Arénában kerül sor.

Női kosárlabda Európa Kupa

Rájátszás, a legjobb 16 közé kerülésért

1. forduló, 1. mérkőzés:

GEAS Basket (olasz) – Sopron Basket 66-79 (19-16, 16-21, 11-26, 20-16)
GEAS:
 Conti 16/12, Makurat 4, Trucco, Gwathmey 17/3, Spreafico 15/6. Csere: Gustavsson 9/3, Barberis, Orsili, Conte 5.
Sopron Basket: Friskovec 25/15, Reid 10/3, Krivacevic 8, Brooks 13/9, Böröndy 10/6. Csere: Varga, Papp 3, Monroe 10.

TARR KSC Szekszárd – SERCO UNI Győr 77-92 (20-22, 19-22, 18-22, 20-26)
Szekszárd:
 Theodoreán 2, Bejedi 27/15, Boros 10/6, Johnson 8, Westbeld 18. Csere: Mányoky, Holcz 9, Bernáth 3.
Győr: Kiss 24, Dubei 2, Angyal 3/3, Bach, Telenga 6. Csere: Ruff-Nagy 4, Dombai 17/9, Garbin 18/6, Goree 14/3, Wentzel 4.

NKA Universitas Pécs – Olimpiakosz (görög) 85-63 (16-17, 23-16, 32-11, 14-19)
Pécs:
 Held 12/3, Studer 11/9, Zsebe-Weninger 14/6, Török 8/6, Reisingerová 13/3. Csere: Smailbegovic 11/6, Olawuyi 3, Tóth 8, Kiss 5/3, Josepovits-, Kecsmárik-.
Olimpiakosz: Christinaki 19/6, Hempe 12, Lambert 12, Syrra 5, Tobin 5. Csere: Diela-, Karlafti-, Kollatou-, Pilakouta 4, Raca 6.

Forrás: FIBA / MTI / wb-sopron.com

A Győr és a DVTK is kikapott az Euroligában