Szoboszlai gólt szerzett a Sheffield United otthonában

Szoboszlai

A Liverpool a feljutó Sheffield United otthonába látogatott a Premier League 15. fordulójának szerda esti mérkőzésén. 

A találkozó első gólját a Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk szerezte Trent Alexander-Arnold szögletét követően az első félidő 37. percében.

A mérkőzés következő góljára egészen a 94. percig kellett várni, ekkor Darwin Núnez centerezését a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik váltotta gólra, ezzel beállítva a 2–0-s végeredményt.

A magyar válogatott csapatkapitánya csütörtökön a csapat honlapjának nyilatkozott

carspod

A magyar játékos Darwin Nuneztől kapta a gólpasszt, aki nem sokkal korábban egy remek szereléssel szerezte vissza a labdát, majd szép átadással játszotta meg Szoboszlait.

„Nagyon jól reagált, visszaszerezte a labdát, majd megtalált a másik oldalon. Bíztam benne, hogy eljut hozzám a labda, és nagyon jó átadás jött tőle” – méltatta csapattársát, majd arra is kitért, hogy a Liverpool idén először nem kapott gólt idegenben bajnoki meccsen.

„Le a kalappal Caoimhin [Kelleher], és a négy védőnk előtt. Bár ez igaz az egész csapatra. Együtt támadunk, együtt védekezünk, együtt harcolunk – ennyire akartuk ezt a győzelmet.” 

A magyar játékos úgy érzi, lendületben vannak, és szíve szerint minél hamarabb újra pályára lépne.

„Hogy őszinte legyek, most úgy érzem, akár holnap is játszhatnánk, bár valószínűleg ez nem túl jó ötlet, mert elég fáradtak lennénk. Várjuk már a következő meccset, és remélhetőleg jön az újabb három pont.”

Sokat nem kell várnia, Jürgen Klopp csapata ugyanis már szombaton újra pályára lépe a Crystal Palace otthonában.

A nap meglepetése Birminghamben születettt, ugyanis a hazai a Villa Parkban egy góllal nyert a Manchester City ellen. A 74. percben a belga Yoeri Tielemans beadását a jamaikai Leon Bailey váltotta gólra. Győzelmével az Aston Villa megelőzte a Pep Guardiola csapatát.

Az Old Traffordon Scott McTominay duplázott a a Chelsea ellen, a Manchester United így három pontra megközelítette a városi riválist.

A Fulham FC 5-0-ra nyert Nottingham Forest ellen, a nigériai Alex Iwobi és a mexikói Raul Jiménez is duplázott.

Premier League, 15. forduló

Sheffield United – Liverpool FC 0-2 (0-1)
Gól:
 V. van Dijk (37.), Szoboszlai Dominik (90+4.)

Aston Villa – Manchester City 1-0 (0-0)
Gól:
 L. Bailey (74.)

Manchester United – Chelsea 2-1 (1-0)
Gól:
 S. McTominay (19., ), ill. Cole Palmer (45.)

Fulham FC – Nottingham Forest 5-0 (2-0)
Gól:
 A. Iwobi (30., 74.), R. Jiménez (34., 54.), T. Cairney (86.)

Crystal Palace – AFC Bournemouth 0-2 (0-1)
Gól:
 M. Senesi (25.), K. Moore (91.)

Brighton&Hove Albion – Brentford FC 2-1 (1-1)
Gól:
 P. Groß (31.), J. Hinshelwood (52.), ill. B. Mbeumo (27., 11-es)

Forrás: Eurosport.hu

Szoboszlai: „Ezt a sztárjátékos sztorit engedjük el”