Stollár Fanny és Babos Tímea is visszatér a magyar teniszválogatottba

Palágyi Miklós szövetségi kapitány Babos Tímeára és Stollár Fannyra is számít a női tenisz Billie Jean King Kupa novemberi párharcában, a belgák ellen.

A sportági szövetség a közösségi oldalán jelentette be, hogy a két, hosszú idő után visszatérő játékos mellett Bondár Anna (116. a világranglistán), Gálfi Dalma (156.) és Jani Réka (313.) alkotja majd a magyar válogatottat.

Babos Tímea (181.) legutóbb 2017-ben, míg Stollár Fanny (302.) 2018-ban lépett pályára a BJK Kupában.

Bondár Anna ezen a héten a kolozsvári Transylvania Openen lép pályára, a magyar játékos első ellenfele az ukrán Anasztaszja Szoboljeva lesz.

A fedett, kemény pályán sorra kerülő találkozó a világdöntő selejtezőjébe kerülésért zajlik majd november 11-12-én, Charleroi-ban.

A belgákkal legutóbb 2016-ban Izraelben találkoztak a magyarok, akkor 3-0-ra kikaptak, de az összesített mérleg 4-2-es fölényt mutat, ugyanis 1966-ban, 1985-ben, 1986-ban és 2015-ben is a magyarok nyertek. A rivális a legutóbbi diadala mellett 1995-ben bizonyult jobbnak, de Belgiumban most először találkoznak majd a válogatottak.

A házigazda csapatot Greet Minnen (59.), Yanina Wickmayer (71.), Sofia Costoulas (294.), Alison van Uytvanck (296.) és Kimberley Zimmermann (59. a páros világranglistán) alkotja, Elise Mertens (36.) nincs a keretben.

A magyaroktól Udvardy Panna (123.) hiányzik majd.

(MTI)

Marozsán Fábián mégis elindul Antwerpenben