Rekordszámú galéria és kiállítótér várja a látogatókat az Art Weekend Budapesten

Eddig több, mint 15 galéria és kiállítótér jelezte részvételét az első alkalommal megrendezett kortárs képzőművészeti programsorozatra, a 2023. december 1-3-ig tartó Art Weekend Budapestre (AWB). Az esemény célja kettős, egyrészt különleges művészeti élményt és egyben programlehetőséget nyújt az év utolsó hónapjában, másrészt a budapesti galériák év végi „boutique-show” vásáraira fókuszálva szélesebb betekintést ad a budapesti kortárs képzőművészeti színtérre.

A hasonló tematikájú események között valóban rekordszámú helyszínnel megrendezendő programsorozaton nem csak a résztvevők száma, hanem azok sokoldalúsága is egyedülálló, hiszen közöttük éppúgy megtalálható kereskedelmi galéria, off-spaceés non-profitkiállítótér, mint műterem és banki gyűjtemény is. A helyszínek a szervezett túrák keretében és önállóan és ingyenesen is látogathatók december első napjaiban.

A programsorozat elsősorban a hazai képzőművészeti szféra fejlődését és fenntarthatóságát szolgálja, miközben magukra az alkotókra, kiállítóhelyekre irányítja a figyelmet.

Nagyon örülünk, hogy ilyen sok galéria és különleges kiállítótér csatlakozott eseményünkhöz, hiszen így megmutathatjuk a hazai kortárs képzőművészet sokoldalúságát és egyben létjogosultságát is. Programjainkra nem csak a gyűjtőket vagy leendő gyűjtőket várjuk, hanem mindazokat, akik szeretnék megismerni és képet alkotni a kortárs képzőművészetről, akik az év vége és ünnepek előtt egy kicsit lelassulni vagy csak inspirálódni szeretnének” – mondta el Őry Eszter, az esemény szervező ArtNESZ Képzőművészeti Ügynökség szakmai vezetője.

December első három napján a részt vevő galériák és kiállítóterek tematikus tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket. „Bízunk benne, hogy nem csak magánemberek, hanem baráti társaságok és céges közösségek is jelentkeznek majd vezetett túráinkra, amelyek az év záró kortárs képzőművészeti eseményeként különleges programelemeket és egyedi élményt kínálnak” – mondta el a Nyitrai Szilvia, az ügynökség kreatív szervezője.

Naponta két alkalommal, több helyszínen, vezetett túraútvonalon indulnak az ARTtour /’Artúr’ programok, míg a Cross-ARTtour /’TársArtúr’ -okon társművészeti szereplők (pl. divattervező, filmrendező, zeneszerző, táncművész) kísérik a művészeti sétát, és osztják meg gondolatainkat, érzéseiket a kiállított alkotásokról.

A programok között izgalmas műteremlátogatás, beszélgetés a művészekkel, egy kiállításhoz kapcsolódó tetováló ‘flash’ nap és művészeti vásár is szerepel.

Az AWB a nemzetközi Art Weekend események sorában helyezkedik el, és a Gallery Weekend Budapest társeseményeként tovább erősíti a kortárs képzőművészet megértését, népszerűsítését.

Az eseményről további információk:

https://www.facebook.com/ArtWeekendBudapest/

https://www.instagram.com/art_weekend_budapest/