Papírforma-siker a britek elleni nyitányon Debrecenben

Debrecen
Fotó: MKSZ / Kovács Anikó

A magyar női kézilabda-válogatott 49-11-re legyőzte Nagy-Britanniát a debreceni olimpiai kvalifikációs torna csütörtöki nyitómérkőzésén.

Az olimpiai selejtezőtorna Debrecen ünnepnapján kezdődött, a település ugyanis 1693. április 11-én kapott királyi városi rangot

carspod

A keretből ezúttal Juhász Gréta, az egyaránt sérülésből felépült Böde-Bíró Blanka és Albek Anna, illetve a tartalék hálóőr Bukovszky Anna maradt ki.

A két válogatott történetének első egymás elleni mérkőzésén az esélyes egyértelműen a házigazda volt. A szigetországiak csupán egyszer, a londoni olimpián házigazdaként szerepeltek világeseményen, a jelenlegi keretük pedig rendkívül alacsony átlagéletkorú, most pedig Kamerun távolmaradása miatt léphettek pályára.

A múlt heti két Eurokupa-találkozón remeklő Győri-Lukács Viktória két gólja nyitotta a tornát, az első négy magyar támadás egyaránt sikerrel zárult (4-1). Egy háromperces megtorpanást leszámítva, amikor 10-2-ről 10-5-re közelítettek a britek, a papírformának megfelelően gyors ütemben nőtt a különbség. 

A cserék érkezése után újra lendületet vett a magyar válogatott, alig húsz perc telt el, amikor kialakult a tízgólos előnye (15-5). Szélről és gyors támadásokból is jól teljesített a nemzeti csapat, az Eurokupa-találkozókon gyengébb pontnak számító beálló- és átlövőgólokat szerzett alacsonyabb játékerőt képviselő riválisával szemben, így a pihenőre 18 találatos előnnyel vonulhatott. 

A szünet után Szemerey Zsófiát Janurik Kinga váltotta a magyar kapuban, a 35. percben már húsz gól volt a különbség (27-7). A britek hét a hat ellen támadtak a gólszerzésben bízva, ez sorozatban négy üres kapus magyar gólt eredményezett. Ez is hozzájárult, hogy a 49. percben már harmincgólos volt a magyar előny (39-9). 

Bordás Réka kivételével valamennyi magyar mezőnyjátékos betalált, az összecsapás legeredményesebbjeként a meccs legjobbjának megválasztott Faluvégi Dorottya hét gólt szerzett. Szemerey nyolc, Janurik hét lövést védett. Brit részről Lea Davies négyszer talált be, Clio Stephanides kilenc magyar kísérletet hatástalanított.

A 49 találat a második legtöbb, amit a magyar női válogatott valaha lőtt: 2005-ben Ausztráliát 57-9-re, míg 2006-ban Argentínát 48-19-re, 2009-ben Chilét 48-14-re verte a nemzeti csapat.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány

“Kevés információnk volt a brit csapatról, de maximálisan tiszteljük őket, amiért ilyen körülmények között, ilyen szűk határidővel is vállalta a részvételt. A mi célunk a masszív védekezés a minél több gyors indításgól szerzése volt. Örülünk a győzelemnek, és megyünk tovább, készülünk a svédek ellen.”

Faluvégi Dorottya hét gólt szerzett

“Nem a legnehezebb meccsünk volt a britek elleni itt a selejtezőn véleményem szerint, de fontos volt a siker, és hogy magabiztosan begyűjtöttük a két pontot, örülök, hogy így debütáltunk a tornán.”

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesére a folytatásban lényegesen nehezebb feladatok várnak: pénteken Svédországgal, vasárnap Japánnal találkozik a Főnix Arénában. A négyes első két helyezettje szerez kvótát a párizsi ötkarikás játékokra.

1. csoport, 1. forduló:

Magyarország – Nagy-Britannia 49-11 (24-6)
Magyarország:
 Janurik, Szemerey (kapusok), Bordás, Debreczeni-Klivinyi 3, Faluvégi 7, Füzi-Tóvizi 5, Győri-Lukács 5, Kácsor 1, Klujber 5 (1), Kuczora 2, Márton 4, Papp 1, Pásztor 6, Simon 4, Szöllősi-Schatzl 5, Vámos 1.
Nagy-Britannia: Stephanides, O’Sullivan (kapusok), D. Davies, L. Davies 4, Gowland 2, Kesselring 1 (1), Lacour, Luke, Rayner, Salter, Saunders 1, Steeples, Thornwell, Tubacka, Warren 3, Woodiwiss. 

Forrás: MKSZ / MTI

Golovin Vlagyimir: megverjük Japánt és továbbjutunk