Meghalt Orenthal James Simpson

Orenthal James Simpson

A feleséggyilkossággal gyanúsított, futballsztárból lett színész 76 éves volt – írta meg a Port.hu

O.J. Simpson családja megerősítette, hogy az egykori futballsztár 76 éves korában, rákban elhunyt

Simpson az egyetemi évek után először a Buffalo Billsben játszott, majd a San Francisco 49ersben. Összesen hatszor válogatták be a bajnokság All-Star csapatába, és a mai napig benne van az NFL Hírességek Csarnokában. A többi, sportolóból lett színésszel ellentétben ő már a sportolói karrierje alatt elkezdte a filmes pályáját.

Olyan filmekben játszott, mint a Lángoló kereszt, A Cassandra-átjáró és a Pokoli torony, valamint a Gyökerek című minisorozat, de a leghíresebb szerepe egyértelműen a peches Nordbergé a Csupasz pisztoly-trilógiában.

1994-ben megvádolták volt felesége, Nicole Brown és új élettársa, Ron Goldman meggyilkolásával. A 90-es évek talán leghíresebb perében végül felmentették a vádak alól, de három évvel a büntetőper után az áldozatok családjai által indított polgári perben felelősségre vonták, és 33,5 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezték.

Később majdnem kilenc évet ült börtönben, fegyveres rablás és emberrablás miatt 2007 és 2017 között.

via: IndieWire