Ötméteresekkel magyar győzelem a vízilabda E.ON Kupa nyitányán

Varga Zsolt
Varga Zsolt szövetségi kapitány magyaráz a játékosoknak a szünetben a férfi vízilabda E.ON Kupán, a Magyarország - Spanyolország mérkőzésen a Császár-Komjádi Sportuszodában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A spanyolok ellen ötméteresekkel kiharcolt győzelemmel kezdett a magyar férfi vízilabda-válogatott a budapesti E.ON Kupa első napján.

Varga Zsolt szövetségi kapitány a mérkőzés előtt az M4 Sportnak elmondta, ezen az összecsapáson még a nyáron világbajnok csapatból is jó néhányan játéklehetőséghez jutnak, a további találkozók viszont már inkább az Eb-felkészülést fogják szolgálni. A budapesti tornát illetően a múlt héten arról beszélt, hogy ezen elsősorban a jövőt építi, azaz többnyire a januári Eb-n szereplő, fiatalabb csapatba kiszemelteket teszteli majd. Jelezte, az Eb-re több játékost fog beválogatni a júniusban junior világbajnokságot nyert csapatból, egyúttal elárulta: a tervek szerint kihagyja az Eb-t Jansik Szilárd, Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Német Toni, Vámos Márton, Varga Dénes, Zalánki Gergő és Vogel Soma.

A hétfői mérkőzés előtt közölte, hogy az Eb-keret nagyjából megvan, egy-két helyért van még verseny, amely a hét végéig eldől.

A magyar és a spanyol csapat a nyári, fukuokai világbajnokság elődöntőjében emlékezetes csatát vívott, a magyarok az utolsó pillanatban elért találattal nyertek 12-11-re a címvédő ellen, ezzel egyúttal kvótát szereztek a jövő évi, párizsi olimpiára.

A budapesti torna nyitómérkőzésének első negyedében potyogtak a gólok, a hazaiak szereztek vezetést Jansik révén, majd a spanyolok fordítottak 2-1-re, de az újabb fordulatot követően sokáig a magyaroknál volt az előny. 

A spanyolok a harmadik negyedben vették vissza a vezetést, Varga Dénes azonban pontos bombával 9-9-re egyenlített. Mindkét oldalon szép távoli lövéseket láthatott a közönség, a magyar oldalon Varga után Vámos is nagy löketet eresztett el, majd Vigvári Vendel távoli ejtése nyomán talált utat a labda a kapuba. Csakhogy a spanyolok sem tétlenkedtek, így ezt a szakaszt két góllal megnyerve 12-11-re vezettek. 

Jansik Szilárd
Jansik Szilárd (b) gólt dob, jobbról a spanyol Eduardo Lorrio Bejar kapus a férfi vízilabda E.ON Kupán, a Magyarország – Spanyolország mérkőzésen a Császár-Komjádi Sportuszodában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A negyedik nyolc percben a spanyolok büntetőjénél kiállították a magyar kapust, Vámos állt be helyette, aki csak egy kézzel védhetett volna. Sikerült megzavarnia a spanyol lövőt, Macarrót, aki a felső lécre bombázott. Nem sokkal később Manhercz egyenlített. Újabb spanyol előny után Tátrai fórból szép húzással alakította 13-13-ra az állást. 

A végén a magyarok támadhattak, emberelőnyben volt lehetőségük a győzelem kiharcolására, de maradt az eredmény. Így ötméteres-dobások következtek, melyben a magyarok nem hibáztak: Varga, Vámos, Zalánki és Manhercz is pontosan célzott, miközben a spanyolok két lövést elhibáztak.

E.ON Kupa

Magyarország – Spanyolország 17-15 (5-4, 3-3, 3-5, 2-1), ötméteresekkel: 4-2
Gól:
 Manhercz, Vámos, Varga Dé. 3-3, Zalánki, Jansik 2-2, Angyal, Tátra, Vigvári Ve., Mészáros 1-1, illetve Munarriz 4, Granados, Cabanas, 3-3, Barroso 2, Biel, de Toro, Mallarach 1-1

Kedd:
Magyarország-Románia 17.30   

Szerda:
Magyarország-Szerbia 20.00

Csütörtök:
Magyarország-Németország 19.00

(MTI)

Spanyol, olasz és görög rivális ellen folytatja az FTC-Telekom Waterpolo