Norvégia hatgólos hátrányból fordított Dánia ellen, a svédek lesznek a magyarok ellenfelei az olimpiai selejtezőtornán

Reistad
Henny Ella Reistad 17 lövésből 15 gólt szerzett Dánia ellen

A címvédő norvég válogatott hosszabbításban 29-28-ra legyőzte a dán csapatot a társházigazdák elődöntőjében, Herningben a svédekkel közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon.

Az elmúlt évi Európa-bajnokság fináléjának pénteki “visszavágóján” az akkori ezüstérmes dánok kezdtek jobban, hét perc után 5-1-re vezettek úgy, hogy a beálló Kathrine Heindahl négyszer is betalált. Időkéréssel rendezték soraikat védekezésben a címvédő norvégok, 5-4-re zárkóztak, ezt követően viszont a dán válogatott egy 5-1-es szériával ismét elhúzott.

Pihenőre ötgólos különbséggel vonultak a felek, a fordulás után azonban a norvégok egy kapott találat nélkül lejátszott emberhátrányra alapozva újra látótávolságon belülre kerültek (12-14), ráadásul a dán együttes térdsérülés miatt elvesztette egyik legjobbját, Heindahlt. 

A záró tíz percben többször is támadhatott az egyenlítésért a címvédő, mely két és fél perccel a vége előtt járt sikerrel (22-22), sőt, az utolsó percben először a vezetést is megszerezte, így a dánoknak kellett hosszabbításra menteniük az összecsapást, amit négy másodperccel a vége előtt hetesből sikerült megtenniük. 

A ráadás első öt percében két-két találatot szereztek az együttesek, a második ötből az utolsóban pedig 28-27-es norvég vezetésnél – a tornán már nem először – az időmérő rendszer hibája miatt állt a játék. A dánok hétméteresből egalizáltak még, ám mérkőzés legeredményesebbje, Henny Reistad 15. (!) góljával az utolsó másodpercben döntőbe lőtte a norvég válogatottat.

A Győr kézilabdázói közül a dánoknál a balátlövő Line Haugsted egyszer volt eredményes, a csereként pályára lépő kapus, Sandra Toft pedig egy lövést hárított. A norvégok sikeréhez az irányító Stine Oftedal öt találattal, míg a kapus Silje Solberg tíz védéssel járult hozzá. 

A jobbszélső Emilie Hovden és a beálló Kari Brattset nem volt eredményes.

A svédek lesznek a magyarok ellenfelei az olimpiai selejtezőtornán

carspod

A francia válogatott 37-28-ra legyőzte a társházigazda svéd csapatot, ezzel egyben eldőlt, hogy a magyar válogatott a svédekkel találkozik a jövő tavaszi ötkarikás selejtezőtornán.

A magyar csapatot a göteborgi középdöntőben 26-22-re felülmúló svédek és a tornán eddig hozzájuk hasonlóan veretlen olimpiai bajnok, Franciaország péntek esti elődöntőjét utóbbi háromgólos sorozattal és a korábbi győri kapus, Laura Glauser remeklésével kezdte. 

A franciák gyors gólokat szereztek, kihasználva a skandinávok lassú visszarendeződését. A 13. percben, 10-2-es francia előnynél már második idejét kérte ki a társházigazda, amely közel hét percig volt gólképtelen. A találkozó egyoldalúságát jelezte, hogy már a 18. percben tízgólos különbség alakult ki (13-3). A félidőig a franciák 19-szer vették be az eddig a vb-n meccsenként átlagban kevesebb mint 20 gólt kapó svédek kapuját.

Bár néhány perces időszakokra fel-fellángoltak a svédek, ez arra volt elég, hogy a szünet után 20-15-re felzárkózzanak, az olimpiai bajnok azonban könnyedén megrázta magát és ritmust váltott. A záró negyedórában a svédek hét a hat elleni támadással próbáltak faragni a különbségen, ezzel lehetővé téve a franciáknak az üres kapu kihasználását, akik éltek is ezzel, valamint egy kettős emberelőnnyel, így az utolsó kilenc percen belül ismét tíz találat volt a különbség (33-23), s a franciák könnyedén kerültek a döntőbe.

A Győr kézilabdázói közül a franciák balátlövője, Estelle Nze Minko és a svédek beállója, Linn Blohm egyaránt négyszer talált be.

A francia döntőbe jutással eldőlt, hogy Japán és Kamerun mellett a magyar válogatott a svéd együttessel találkozik áprilisban az olimpiai selejtezőtornán.

Női kézilabda-világbajnokság

Elődöntő:

Norvégia – Dánia 29-28 (9-14, 23-23, 25-25) – hosszabbítás után
Gól:
 Henny Ella Reistad 15(4), Stine Oftedal 5, Nora Mörk 3(3), Camilla Herrem 2, Sanna Solberg 1, Aardahl 1, Deila 1, Skogrand 1, ill. Kristina Jörgensen 7(4), Anne Mette Hansen 5, Kathrine Heindahl 4, Louise Katharina Burgaard 4, Emma Friis 3(1), Mie Enggrob Hojlund 3, Line Haugsted 1, Rikke Iversen 1.

Svédország – Franciaország 28-37 (11-19)
Gól
: Nathalie Hagman 5(3), Linn Blohm 4, Jenny Carlson 4, Jamina Roberts 3, Kristin Thorleifdottir 3, Tyra Axnér 2, Elin Hansson 2, Koppang 1, Lindqvist 1, Lundström1, Mellegard 1(1), Strömberg 1, ill. Tamara Horacek 9(3), Pauletta Foppa 5, Estelle Nze Minko 4, Chloé Valentini 4, Léna Grandveau 3, Laura Flippes 3, Alicia Toublanc 3, Orlane Kanor 2, Bouktit 1, Granier 1, Lassource 1, Zaadi Deuna 1.

Az 5-8. helyért:
Hollandia-Montenegró 28-25 (14-13)
Németország-Csehország 32-26 (14-12)

December 17., vasárnap

A 7. helyért:
Csehország-Montenegró 10.15

Az 5. helyért:
Németország-Hollandia 13.00

A 3. helyért: 
Dánia-Svédország 16.00

Döntő:
Norvégia-Franciaország 19.00

Forrás: EHF / MTI

A svédek vagy a dánok jönnek a magyar csoportba a női kézisek olimpiai selejtezőjében