Michael Mansfield: Az elátkozott völgy

Michael Mansfield

Hamarosan, október végén, napvilágot lát Michael Mansfield regénye – Az elátkozott völgy című misztikus thriller –, amelyet a szerző valójában csaknem húsz esztendővel ezelőtt írt.

„Akkoriban, Mansfieldként, ezt a történetemet éreztem a legteljesebbnek”

Sokszereplős sztori ez, egy elképzelt városba, ám valósághű környezetbe ültetve. Középkori, Salem-i hiedelmek és a modern jelen jól megférnek együtt e helyütt egy darabig, ám végül mindez belecsúszik egy sejtelmes és fordulatos thriller hömpölygő medrébe, ahol hétköznapi emberek nem mindennapi csatározása folyik olyan erőkkel, amelyeknek mibenlétéről csak nagyon keveseknek van tudomásuk.

„Bátran merem ajánlani e kötetet azoknak, akik szeretik a boszorkányos históriákat, a hátborzongató történeteket, emellett pedig igénylik a jól kibontott karaktereket és leírásokat is”

– írja a szerző.

Az első lapok egyikén ezt olvashatjátok majd: Apám emlékére…

„Az egyik szereplő kevéssé vonzó karakterébe ültettem bele mindazokat a tulajdonságokat, amelyek jellemzőek voltak apámra. Én úgy emlékezem rá, mint egy őrállóra, aki figyel, résen van, ha bárhol felütné fejét az ősgonosz. Vallásos ereje azonnal cselekedetre késztette, ha olyasmit tapasztalt, ami fenyegetheti a tiszta lelkeket. Egyszerű emberként is hithű harcos volt, s én e tulajdonságait plántáltam bele a történet egyik kulcsfigurájának, az öreg Sanburne a karakterébe.”

A könyvet az Adamobooks kiadó jelenteti meg, amely kiadó az Idegen árny, A rémsziget, és legutóbb – a múlt év tavaszán – A sötét sarok című Michael Mansfield könyvek megszületésénél is bábáskodott.

„Még egy kicsit kell várni, de már most jó olvasást kívánok a könyvhöz. Vagy, ahogy több mint két évtizeddel ezelőtt is leírtam minden dedikáláskor a kedves olvasóimnak a könyveim első lapjára: Kellemes borzongást!”

http://adamobooks.com/files/demo/1859/az_elatkozott_volgy_demo.pdf

Szerdán jelenik meg Karikó Katalin önéletrajza