Könnyed magyar siker Paraguay ellen a nyitányon
A papírformának megfelelően sima győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar válogatott az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon: a helsingborgi B csoport csütörtöki nyitónapján 35-12-re kerekedett Paraguay legjobbjai fölé.
A magyarok 18 fős keretéből ezúttal a kapus Bukovszky Anna, illetve a jobbátlövő Albek Anna maradt ki
A két fél most találkozott először: a dél-amerikai válogatott ötödik világbajnokságán szerepel, míg a magyar csapat mindössze kettőt hagyott ki a mostanival együtt 26-ból. A rivális szövetségi kapitánya, Marizza Faría az előző négy tornán játékosként vett részt. A csoportkörből eddig egyszer sem jutott tovább a paraguayi együttes, amelynek esélyeit tovább rontotta, hogy csupán előző este érkezett meg Helsingborgba, nagyjából akkor, amikor a magyar válogatott edzésen vett részt. Amint Faría saját csapatát jellemezte előzetesen az M4 Sportnak: alacsony játékosai gyorsak, jól cseleznek és sokat futnak.
Rögtön az első támadását gólra váltotta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese, és miközben volt kihagyott ziccere is, Böde-Bíró Blanka mutatott be korai bravúros védést. Két gyors magyar gól nyomán már a hetedik percben időt kért a paraguayi szakvezető, miközben néhány pontatlan passzon izgulás érződött a magyar válogatotton.
“Hívjatok papot!” – jött a javaslat a lelátón helyet foglaló 20-25 magyar szurkolótól – érkeztek a többi között Püspökladányból, Ózdról, Székesfehérvárról és Budapestről is -, amikor a rivális jobbszélsője hosszan üldögélt egy ütközés után, ám aztán saját lábán sétált le a játéktérről.
A dél-amerikaiak ígéretükhöz híven gyors támadásokkal igyekeztek tartani a különbséget, a magyar befejezések vezére ebben a periódusban Vámos Petra volt. Negyedóra elteltével 8-4-re vezetett a nemzeti csapat, amely védekezésben sokszor jó ütemű labdaszerzésekkel tudott hatékony lenni.
Golovin Vlagyimir a 19. percben, 10-4-nél kért időt, hármas cserével frissített csapatán, amelyben Szöllősi-Schatzl Nadine sorra volt eredményes. A lelket több kivédett ziccerrel Fatima Ocampos Morel tartotta a paraguayi csapatban, amely 12 percig nem tudott eredményes lenni, ekkor sorozatban hat gólt a magyar válogatott szerzett (12-4). Paraguay balátlövője maradt lent egy ütközés után és nem tudott lábra állni, így részben Debreczeni-Klivinyi Kinga támogatásával hagyta el a pályát.
Rögtön a következő támadásnál az ötgólos Szöllősi-Schatzl ellen szabálytalankodott sportszerűtlenül a beálló Ada Miskinich Lugo, a játékvezetők videózást követően felmutatták a piros lapot a beállónak, míg a magyar balszélső rövid ápolás után talpra tudott állni. Az első félidő Böde-Bíró időn túl a kapuba hulló, így meg nem adott egészpályás góljával és kilencgólos magyar előnnyel zárult.
Fél perc sem telt el a pihenőt követően, amikor a frissen becserélt Márton Gréta zuhant be a hatoson belülre, azonnal villant a piros lap a paraguayi keret egyetlen jobbátlövőjének, Fernanda Lujan Insfrán Morának, a bokáját fájlaló Márton tudta vállalni a folytatást. Az első játékrész vége és a második eleje Klujber Katriné volt, aki egymást követő négy magyar találatot vállalt magára, ebbe a sorozatba esett az a találat, amellyel tízgólos lett a magyar előny (16-6).
Az ötvenszázalékos mutató környékén álló Böde-Bíró és a védőfal egyaránt hatékonyan teljesített, így több könnyű gólt szerzett a magyar válogatott, amelyben mindenki hozzátette a részét a munkához.
A második félidő dereka utáni perceket kapkodó, sok hibával tarkított játék jellemezte, ennek ellenére az 54. perc elején húszgólosra duzzadt a magyar előny (31-11). A hajrában a biztos védekezésből kiindulva sorra vezette a gyors lerohanásokat a magyar válogatott, amely az előzetesen vártaknak megfelelően könnyed győzelmet aratott és jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti csoportját.
Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya
“Az alacsony súlypontú játékosok előtt lezártuk a területeket jó lábmunkával, sok labdát szereztünk, gyors indításgólokat szereztünk. A gólkülönbségnek örülünk, ilyen meccsre számítottunk, elégedettek lehetünk. Bízom benne, hogy meccsről-meccsre mindenki jobban játékba lendül.”
A találkozó legjobbja Papp Nikoletta lett
“Először lettem a mérkőzés játékosa a válogatottban, nagyon örülök neki. Az első félidőben kicsit kapkodtunk, ráfeszültünk, de a szünetben megnyugtattuk egymást, és az volt a cél, hogy 15 gólnál kevesebbet kapjunk, ez sikerült. Minél több időt töltünk együtt a válogatottban, annál jobban összecsiszolódunk, így én is egyre jobban érzem a védekezést a 3-as pozícióban.”
Női kézilabda-világbajnokság
B csoport, 1. forduló:
Magyarország – Paraguay 35-12 (15-6)
Magyarország: Böde-Bíró, Szemerey (kapusok), Bordás, Debreczeni-Klivinyi, Füzi-Tóvizi, Győri-Lukács 1, Juhász 4, Klujber 5 (5), Kuczora 3, Márton 3, Papp 3, Pásztor 1, Simon 3, Szöllősi-Schatzl 5, Töpfner 4, Vámos 3.
Paraguay: Machuca, Ocampos (kapusok), Acuna 4 (1), Bobadilla 1, Cristaldo, Dos, Fernandez, Insfran 1, Leiva 1, Lugo, Mendoza 1, Miskinich, Portillo 4 (2), Samaniego, Vergara.
Montenegró – Kamerun 25-11 (13-2)
A nemzeti csapat szombaton 20.30-tól Kamerunnal, hétfőn 20.30-tól a csoportkört ugyancsak magabiztos sikerrel kezdő Montenegróval találkozik, mindkét mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport.
A kvartett első három helyezettje jut a középdöntőbe, ahol a Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál négyes három továbbjutójával találkozhatnak a magyarok Göteborgban. Onnan az első két csapat kerül a negyeddöntőbe.
Forrás: MKSZ / MTI