Kiss Gergely tíz éven belül első osztályú vízilabdaklubot építene fel Gödöllőn
Tíz éven belül akár első osztályban is szerepelhet a MATE-GEAC-MSA férfi vízilabdacsapata, amely a szakosztályvezető, a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely irányításával mindössze két éve indult el.
“A gödöllői csapat az ob II-ben veretlenül lett első a csoportjában, és készülhet a középszakasz küzdelmeire, ahol minden bizonnyal nagyobb ellenállásba ütközik majd. Az már eldőlt, hogy a 21 csapatos mezőnyben a legjobb nyolcban végez a gárda, én pedig igyekszem a maximalizmusomat nem rájuk tolni teherként, ezért én az első hat hely valamelyikével már nem lennék csalódott. Ha pedig valami csillogna is a nyakukban, az egyenesen szuper volna újonc csapatként” – fogalmazott a godolloihirek.hu portálnak adott interjújában a balkezes klasszis, aki már 18 éve elkezdte tervezni a térségben a vízilabda életet.
Ezt követően felkérésre építette fel a MATE-GEAC-MSA férfi vízilabda-szakosztályát, amely kettős életpálya-modellel, 5-6 éves kortól a sportolói ösztöndíjban részesülő egyetemista vízilabdás fiúkig szeretné kinevelni a sportágat választó játékosokat. Ennek a folytatása továbbra is kiemelten fontos a klub életében.
A sikeres utánpótlásképzés mellett két éven belül felnőtt csapat is indult Gödöllőn, Kiss Gergely másfél tucatnyi klubbal egyeztetve szerzett meg szabadon igazolható játékosokat, így alakult ki a 25 fős mag, amellyel Petlyánszki Péter vezetőedző dolgozik.
Arról, hogy meddig juthat el a gárda, Kiss Gergely elmondta: “A sportszakmai feltételek mellett ez anyagi kérdés is. Tiszta szívvel küzdő, rátermett játékosok nélkül nincs első osztályú csapat, de mielőtt a pénzről beszélünk, vár ránk egy nagy és egy óriási feladat: megnyerni egyszer az ob II-t, és aztán egy szép napon az ob I/b-ből feljutni a profik közé! Ha minden álomszerűen alakulna, akkor ez 4-6 év, jó esetben pedig várhatóan 6-10 szezon. Addig is várjuk a gödöllőieket és a környéken élőket a meccseinkre, hogy buzdítsák a csapatot és részesei legyenek a folyamatnak” – jegyezte meg.
(MTI)
Spanyol, olasz és görög rivális ellen folytatja az FTC-Telekom Waterpolo