Csiki Anna: szeretnék Bajnokok Ligája-döntőt játszani

Csiki Anna
Csiki Anna

Csiki Anna, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur magyar játékosa a jövőben szeretne feljebb lépni és Bajnokok Ligája-döntőt játszani.

A 40-szeres magyar válogatott futballista három és fél hete szerződött a londoni klubhoz, melyhez 2028-ig írt alá. 

A ferencvárosi nevelésű játékos korábban elárulta, hogy bár svéd együttesével, a Häckennel már szerepelt a BL-ben, mégsem tartja visszalépésnek ezt az igazolást, mivel szakértők szerint az angol a világ legerősebb bajnoksága, és a Tottenhamnek is az a célja, hogy két-három éven belül részt vehessen a legrangosabb nemzetközi sorozatban.

Svédországba is azért igazoltam, mert azt éreztem, hogy Magyarországon már mindent elértem, amit lehetett: voltam többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes, még a Ferencváros játékosaként bekerültem a válogatottba. Ezt követően szerettem volna új kihívásokat” – mondta az M1 aktuális csatornának Csiki. 

Azért igazoltam Angliába, hogy folytassam ezt a sormintát. Már lenyilatkoztam többször, az álmom, hogy szeretnék Bajnokok Ligája-döntőben játszani, ehhez továbbra is tartom magam és minden nap ezért küzdök“.

A 24 éves középpályás azt is elárulta, a terveknél eddig sokkal jobban alakulnak a dolgok a Tottenhamnél, és nemrég a vezetőségtől is pozitív visszajelzéseket kapott, csaknem egy hónap után pedig azért küzd, hogy beverekedje magát a kezdőcsapatba. 

Az angol klubnál az a Robert Vilahamn a vezetőedző, akivel korábban Svédországban is együtt dolgozott, így nagyjából tudta mire számíthat

Az angol meccsek hangulatáról elmondta, a női találkozókat is nagy érdeklődés övezi, és reméli, hogy november közepén az Arsenal elleni hazai mérkőzésük teltházas lesz, de a csütörtöki Ferencváros-Tottenham Hotspur férfi Európa-liga összecsapásról is beszélt.

“A sorsolást követően nagyon sokan kérdezték tőlem, hogy mit várok a meccstől, és kinek fogok szurkolni. A Spursnek van olyan szurkolói bázisa, amely elkíséri majd a csapatot, és a médiában is sok szó esik a Ferencváros elleni meccsről, úgyhogy mindenki izgatottan várja, de szerintem én vagyok a legizgatottabb”

– fogalmazott, majd azt is megjegyezte, hogy az FTC egy jó védekezéssel és kontrajátékkal akár meglepetést is okozhat.

A Tottenham Hotspur az angol női ligakupa első fordulójában szerda este a Charlton Athletic vendége lesz. A másodosztályú gárda négy győzelemmel kezdte az idényt, Karen Hills csapata nyolc rúgott gól, mindössze egyet kapott. 

A Charlton Athletic játékosa a mindössze 20 éves Siber Glória.

(MTI)