A Manchester City 4-0-ra nyert Pozsonyban

Haaland
Erling Haaland. Fotó: Somogyi Tibor / Új Szó

A Bajnokok Ligája 2.. fordulójában a Dortmund 7–1-re verte meg vendégét, a Celticet, a Manchester City idegenben 4–0-ra a Slovant, az Inter hazai pályán ugyancsak 4–0-ra a Crvena zvezdát. 

Tizennégy év után játszottak ismét BL-meccset Szlovákiában: 2010 őszén az MSK Zilina (Zsolna) szerepelt a legjobbak között, ezúttal pedig a Slovan Bratislava szerepel. Az utolsó helyig megtelt a 22 500 fő befogadására alkalmas pozsonyi Nemzeti Stadion.

Az első veszélyes támadást a hazaiak vezették, Marko Tolics alig lőtt mellé, ezután azonban beindult a City gépezete: annak ellenére, hogy tíz emberrel védekezett a házigazda, nagyon könnyedén jutottak el az angolok a hazai kapuhoz.

A 8. percben Ilkay Gündogan célzott pontosan, megszerezve a vezetést, majd Phil Foden volt eredményes. Az első félidő további részében a vendégek egy-egy alkalommal a kapufát és a lécet találták el. 

A szünet után Erling Haaland is gólt szerzett, a kapust elfektetve küldte a labdát az üres kapuba, majd kialakult a végeredmény: gyönyörű, egyérintős akció végén James McAtee állította be a 0–4-es végeredményt.

A vereség ellenére a hazai csapat vastapsot kapott saját szurkolóitól, hiszen nem vallott szégyent, gólszerzési lehetősége is volt.

UEFA Bajnokok Ligája

carspod

2. forduló:

Slovan Bratislava – Manchester City 0–4 (0-1)
Gól: Gündogan (8.), Foden (15.), Haaland (58.), McAtee (74.)

Borussia Dortmund – Celtic 7–1 (5-0)
Gól:
 Can 7. – 11-esből, Adeyemi (11., 29., 42.), Guirassy (40., 66. – az elsőt 11-esből), F. Nmecha (79.), ill. Maeda (9.)

Internazionale – Crvena zvezda 4–0 (1-0)
Gól:
 Calhanoglu (11.), Arnautovic (59.), La. Martínez (71.), Taremi (81. – 11-esből)

PSV Eindhoven – Sporting CP 1–1 (1-0)
Gól: Schouten (15.), ill. Daniel Braganca (84.)

FC Barcelona – Young Boys Bern 5–0 (3-0)
Gól:
 Lewandowski (8., 51.), Raphinha (34.), I. Martínez (37.), M. A. Camara (81., öngól)

Bayer Leverkusen – AC Milan 1–0 (0-0)
Gól: Boniface (51.)

Arsenal – Paris Saint-Germain 2–0 (2-0)
Gól:
 Havertz (20.), Saka (35.)

Red Bull Salzburg – Brest 0–4 (0-1)
Gól:
 Sima (24., 70.), Mehdi Camara (66.), Pereira Lage (75.)

VfB Stuttgart – Sparta Praha 1–1 (1-1)
Gól:
 Millot (7.), ill. Kairinen (32.)

Forrás: Nemzeti Sport

Gulácsiék kikaptak Madridban

A Manchester City nem bírt az Internazionale-val