Csák János, a magyar géniusz Amerikában!

Amerikai géniusz

New Yorkban mutatták be Csák János, kulturális és innovációs miniszter Egyesült Államokról, az amerikai szellemiségről írt elemző könyvének angol nyelvű kiadását pénteken. 

A szociológus-közgazdász szerző Amerikai géniusz című kötetét a New York belvárosában működő rangos klubban, a W3-ban teltház mellett mutatták be, ahol kerekasztal-beszélgetésen is megvitatták a könyvben tárgyalt kérdéseket, amelyek arra keresik a választ, hogy mi teszi az Egyesült Államokat egyedivé.

A bemutatón részt vett George Friedman, az Egyesült Államok egyik meghatározó geopolitikai elemzője, a Geopolitical Futures elnöke, író, aki a könyv utószavát írta. Felszólalt David Paul Goldman, az Asia Times szerzője, közgazdász, gazdasági stratéga.  

Csák János az esemény után az MTI-nek elmondta, hogy a kötet a bemutatót megelőzően eljutott amerikai értelmiség számos képviselőjéhez, és már sokan adtak visszajelzést. Hozzátette, hogy a kötetről szóló panelbeszélgetés résztvevői kiemelték, hogy sok más elődhöz hasonlóan egy külföldi, ezúttal egy magyar szerző járja körbe azt a kérdést, hogy mi az, ami Amerikát már az alapításától naggyá tette, filozófiai, vallási, művészeti és tudományos értelemben.

Az eseményen arról is szó volt, hogy a 250 éve kialakított gondolatvilág, és jogi rendszer, amit a “rendezett szabadság világának” neveznek, ebben a mai bonyolulttá váló korszakban mennyire időszerű – emelte ki a kulturális és innovációs miniszter. 

Megállapította, hogy a könyvbemutatón feltett kérdések is tükrözték, hogy Amerikát ma egyfajta útkeresés jellemzi, és hozzátette, a kötet célja az is, hogy az Egyesült Államokról kifejtett gondolatok akár vitát generáljanak, akár elgondolkodásra késztessenek amerikaiakat.

Az Amerikai géniusz angol nyelvű megjelentetését egy New York-i székhelyű kiadó, az Angelico Press vállalta, a bemutató megszervezésében a New York-i Liszt Intézet vett részt.

A könyvet hétfőn, az amerikai fővárosban, Washingtonban az Amerikai Katolikus Egyetemen is bemutatják.

(MTI)

Kocsis Máté: a szuverenitás ellensége elsősorban a nyílt társadalom