Breaking News: Házkutatást tart a rendőrség az újbudai önkormányzatnál!

HELP

Házkutatást tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság Újbuda Önkormányzatánál, a nyomozás azt hivatott kideríteni, érkeztek-e olyan panaszlevelek, amelyek a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik volt alkalmazottjával szemben zajló jelenlegi eljáráshoz köthetők – közölte a XI. kerületi önkormányzat az MTI-vel csütörtök délután. 

Az önkormányzatnál a BRFK nyomozó főosztályának gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya tart házkutatást

Közölték azt is, hogy a rendőrség számítógépeket és adathordozókat foglalt le. 

Kiemelték: Újbuda Önkormányzata mindenben együttműködik a nyomozóhatóságokkal, és továbbra is biztosítja a transzparens tájékoztatást.

Sajtóinformációk szerint szexuális kényszerítés miatt folyik nyomozás egy újbudai óvodában pedagógiai asszisztensként alkalmazott férfi ellen, akit letartóztatott a bíróság. A Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton közölte, hogy a gyanúsítottat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték.

A Gazdagréti Szivárvány Óvodában történtek teljeskörű felderítésének, és a gyermekek védelmének érdekében hozott döntéseket Újbuda képviselő-testülete

A rendkívüli ülést Újbuda polgármestere kezdeményezte, aki elmondta: mélységesen megdöbbentette az eset. Dr. László Imre részletes tájékoztatást adott a Szivárvány óvoda ügyében tett eddigi önkormányzati lépésekről, amit a Testület ellenszavazat nélkül elfogadott.

Úgy vélte azonban, hogy az ilyen ügyek során az első és legfontosabb a gyermekek nyugalmának és egészséges fejlődésének biztosítása. Ezért az óvodában folyamatosan rendelkezésre áll gyermekpszichológus, emellett a városvezetés felkérte Herczog Mária gyermekvédelmi szakembert, hogy szakértelmével személyesen segítse a gyerekeket, a szülőket és az óvodai dolgozókat.

Az ülésen a képviselők vizsgálóbiztos kinevezéséről döntöttek

Az eljárás idejére a képviselő-testület az érintett óvoda vezetőjét felfüggesztette a munkavégzés alól, erre az időszakra az Észak-Kelenföldi Óvoda igazgatóját kérte fel az intézmény vezetésére. Továbbá a testület megbízta a Kulturális és Köznevelési Bizottságot, vizsgálja meg, milyen további intézkedésekkel lehet erősíteni és javítani a gyermekvédelem helyzetét a kerületben.

A sajtó, nevezetesen a Magyar Nemzet 2024. március 3-i számában megjelent, hogy bár az ügyben érintett dolgozóra már az előző munkahelyén is érkezett panasz, ennek ellenére nem szüntették meg munkaviszonyát, hanem áthelyezték a Gazdagréti Óvodába.

Ezért a benyújtott módosító javaslat azt indítványozta, hogy a vizsgálat terjedjen ki az előző, fideszes városvezetés ideje alatt zajlott 2018-as munkahelyváltás körülményeire is.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kibernyomozói külföldi társhatóságok segítségével azonosítottak és fogtak el két pedofilt

A 37 éves gyanúsított egy darkwebes fórumon tett közzé gyermekpornográf felvételeket, amiket 42 éves társa a saját gyermekéről készített. Mindketten letartóztatásban vannak.

A Komárom-Esztergom vármegyei férfit a kibernyomozók február 20-án a lakóhelyén elfogták, a kutatás során lefoglalták számítástechnikai eszközeit, adathordozóit, rajtuk számos gyermekpornográf tartalmú felvétellel.

Ezek soron kívüli elemzésével sikerült azonosítaniuk a 37 éves férfi társát, egy budapesti férfit. A gyanú szerint ő a saját kiskorú gyermekét abúzálta rendszeresen, és az erről készített felvételeket megosztotta a társával. A darkwebre már ő töltötte fel ezeket, elérhetővé téve a többi felhasználó számára is.

A 42 éves budapesti apát a nyomozók február 23-án fogták el, majd nála is kutatást tartottak, és lefoglaltak minden olyan eszközt és tárgyat, mely az ügy szempontjából lényeges.

Forrás: MTI / Police.hu

Pedofíliával gyanúsított férfit tartóztattak le Szigetszentmiklóson